A techóriásoknak nem kellene fizetőeszközöket csinálniuk a Microsoft elnöke szerint

spot_img

A Microsoft jelenlegi elnöke, Brad Smith nem rajong azért, hogy technológiai és a fintech vállalatok privát stabilcoinok és más fizetőeszközök kibocsátásán dolgoznak. A Bloomberg szerint erről beszélt a Nemzetközi Fizetések Bankjának online konferenciáján.

A beszédében Smith leszögezte, hogy azt tartaná a legjobbnak, ha a pénzkészlet és annak menedzselése megmaradna a kormányok és a központi bankok feladatának. Smith szerint csak azoknak a szerveződéseknek szabadna műveleteket végezni a fizetőeszközeinkkel, amelyek a közjót tartják szem előtt.

Brad Smith először fejtette ki ezt a véleményét nagyobb közönség előtt, ezzel pedig komolyan elhatárolta magát az olyan konkurens techóriásoktól, mint amilyen a Facebook.

A Facebook ezirányú törekvése, a Libra, majd legfrissebb nevén a Diem projekt 2019-ben indult és azóta is borzolja a szabályozók és a közvélemény kedélyeit. Bár mostanra a projekt legfőbb élét sikerült csorbítani, a Microsoft elnöke így is veszélyesnek tartja a Diem-hez hasonló, privát kibocsátású stabilcoinokat.

„Szerintem a világ jól járt azzal, hogy az évszázadok alatt a kormányoknak utalták ezt a jogkört. Mi [a technológiai óriások] nem vagyunk bankok és nem is akarunk bankok lenni. Nem akarunk versenyezni sem velük, hiszen az ügyfeleink is bankok.”

– mondta a Microsoft elnöke

A világ központi bankjainak többsége már valamilyen módon foglalkozik a stabilcoinokkal és más privát fizetőeszközök problémájával. Néhány élenjáró központi bank már saját stabilcoin fejlesztését is elindította. Ezek a létező fiatpénzek digitális verziói lennének.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img