Két jó hír dobta meg a piacot: kereskedni lehet a Venmo-n, fizetni lehet a WeWork-nél

spot_img

Az Egyesült Államokban az eddigi legsikerebb kriptopénzeket is integráló fizetési alkalmazás, a 40 millió felhasználóval bíró Cash App most új konkurenst kap. A 70 milliós bázisú Venmo-n végre elindultak a kriptopénz eladás és vétel lehetőségei.

A Venmo egyelőre csak négy kriptopénzt, BTC-t, ETH-t, LTC-t és BCH-t támogat. Annak tulajdonosa, a PayPal már korábban integrálta a kriptopénzeket és ígéretet tett rá, hogy az év első felében megérkeznek a Venmo-ra is. Néhány héttel ezelőtt jött ki a hír, hogy a Venmo felhasználóinak 30%-a már egyébként is fektetett kriptopénzekbe. Kézenfekvőnek tűnt, hogy ennek a piacnak a maradék részét minél hamarébb ki kell aknázniuk.

A Venmo a PayPal fiataloknak szánt, mobilos, könnyűsúlyú fizetési szolgáltatása.

“Azzal, hogy 70 millió felhasználónak nyitotta meg a Venmo a Bitcoint, nagyobb a nyomás az Apple-n, a Google-n és a Facebookon, hogy integrálják a Bitcoint saját mobilos alkalmazásaikba. Eközben pedig senki nem gondolkodik azon, hogy az aranyat viszi el 5 milliárd mobileszközbe.” – üzente a kritikusainak Michael Saylor, a Bitcoinba fektető Microstrategy vezérigazgatója.

A Szilícium-völgyből jött még egy pozitív hír tegnap: a WeWork közösségi irodaterekkel foglalkozó vállalat felvette a fizetési lehetőségei közé a kriptopénzeket. A legnagyobb kriptopénzek mellett USDC és PAX stabilcoint is elfogadnak majd fizetőeszköznek. Ezen felül az adott kriptopénzeket az egyenlegükön tartják majd, vagyis nem csak közvetítő szerepet szánnak nekik. A cég ebből fizeti majd ki azokat az ügyfeleit (ingatlan tulajdonosokat, alvállalkozókat), akik valamelyik kriptopénzben kérik a kifizetést a jövőben.

A kriptopénzes ügyleteiket a cég a Coinbase és a BitPay segítségével fogja lebonyolítani. Ezzel együtt a Coinbase – aki az ügyfelük is egyben, a szolgáltatásért ezentúl kriptopénzekkel fizet majd.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img