FTX: Egy nap akár a Goldman Sachs-t is megvennék

spot_img

A Financial Times tegnap megjelent interjújában Sam Bankman-Fried, az FTX vezérigazgatója elmondta a lapnak, hogy ha a tőzsdének sikerülne megelőznie a nagy riválisokat – a Coinbase-t és a Binance-et, akkor nem zárja ki, hogy megvegyen néhány pénzügyi óriást, mint a Goldman Sachst vagy az egész CME csoportot.

A 29 éves Bankman összvagyona 8,7 milliárd dollár, amit a kvantitatív kereskedéssel foglalkozó Alameda Research és az FTX kriptotőzsde vezetőjeként ért el. Megvan az oka a bizakodásra, hiszen ennek a vagyonnak a nagyrészét mindössze a kriptopiacra lépés utáni három évben érte el.

Az ambiciózus kijelentés ellen szól, hogy a Goldman Sachs piaci kapitalizációja 129 milliárd-, amíg a CME csoporté 75 milliárd dollár. Bár az FTX rohamosan növekszik, még közel sincs ezekhez a számokhoz. A soron következő befektetési kör alapján az FTX nagyjából 20 milliárd dollár körüli kapitalizációra számíthat.

Ha az óriásokat rövid időn belül nem is, néhány közepes vállalat felvásárlását mindenképpen tervezik. Bankman tervei szerint a közelgő befektetési kör tőkéjét főleg felvásárlásokra és fúziókra fogják felhasználni.

A Financial Times-nak azt is elárulta, hogy a termékeikkel továbbra is a kisbefektetőket szeretnék célozni.

Az interjúban kitértek arra is, hogy mikor lesz az FTX-ből részvénytársaság. Sam Bankman-Fried annyit elárult, hogy aktívan nem törekszenek arra, hogy tőzsdére kerüljenek, mert jelenleg elég tőke áll a rendelkezésükre. Viszont a dolgokat úgy alakítják hosszú távon, hogy ha egyszer emellett döntenek, akkor készen legyenek meglépni azt.

“Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem akarunk tőzsdére menni, mert nincs szükségünk több tőkére. Másrészt potenciálisan nagy előnyei vannak a részvénytársaságnak, például a brand ismertségének növelése.

2019 óta az FTX pályája folyamatosan felfelé ível. Az elmúlt egy évben nagyszabású felvásárlásáival és befektetéseivel hívta fel magára a piac figyelmét. Tavaly nyáron a Blockfolio alkalmazást vették meg 150 millió dollárért. Idén tavasszal az FTX nevezhette el a Miami Heat Stadionját egy 135 millió dolláros üzlettel, majd a baseball liga egyik szponzora is lett. A tőzsde az esportok felé is nyitott, ahol a Team SoloMid csapatát nevezték át TSM FTX-re, 210 millió dollárért cserébe.

Az FTX kriptotőzsde kiváló alternatívája a hatóságok célkeresztjébe került Binance-nek.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img