Az Amazon token scam, emellett valóban készül valamire a webshop óriás

spot_img

Bár nem újkeletű, de például tegnap is szembe jött az “Amazon token” hirdetése a Facebookon, egy szokatlanul szofisztikált csalás, ami azért számos árulkodó jelet hagy a kicsit is avatott szem számára. Lássuk a csalást, illetve azt is, hogy mit tudhatunk az Amazon eddigi lépéseiről a kriptopénz-piac felé.

Az egyik legfontosabb “nyom”, pontosabban a szemünket kiszúró figyelmeztetés az árfolyamjóslat, ami konkrétumot ugyan nem mond a bemutatkozó oldalukon, mégis felveti a jelentős növekedés lehetőségét, ez már önmagában gyanús:

A fenti screenshotról kiderül, hogy az “Amazon Token” értéke “iramosan” növekszik, méghozzá kijelentőmódban, még véletlenül sem úgy fogalmazva, hogy növekedHET. De még az exponenciális szót is képesek voltak hozzátenni, ezzel is vásárlás ösztönözve a gyanútlan kisbefektetők tömegeit. Ráadásul még arra is kér, hogy lépjünk be, hogy a “legfrissebb” verzióját kaphassuk meg a tokennek, bármit is jelentsem ez.

És hogy miért mondjuk, hogy ez egy szokatlanul szofisztikált csalás? Mert még arra is ügyeltek, hogy a token disztribúciót gondosan megtervezzék, láthatjuk, hogy miként oszlik meg az team, a fejlesztők, egyebek között a készlet:

És még a token allokációról is tanulhatunk, bármit is jelentsen ez. Azonban az árulkodó jelek sem szűnnek, a következő screetshoton például jól látszik, hogy “közösségi média” oldalnak titulálják az Amazont, hogy ezt azért teszik-e, hogy egy esetleges számonkérés során azt mondhassák, ők sosem a webshopra utaltak, nem tudjuk.

A Facebook biztonságáról pedig mindent elmond, hogy e percben is lazán futhat a kampány, ami erre ezt a scamet promótálja, természetesen Jeff Bezos arcával. Egészen döbbenetes, hogy hogyan mehet át, amikor áltlában nehezen érvényesülnek a kripto-tematikájú hirdetések a közösségi média platformon. Erről van szó:

Végezetül lássuk, hogy mi a valódi kapcsolata az Amazonnak ezzel a piaccal:

  • Amazon Token valóban létezik, de ez az Amazon Web Services berkein belül használatos, és semmilyen összefüggésben nem áll a kriptopénzekkel, a különböző, felhő alapú szolgáltatásaik egyik eszköze a token csupán, ez nem egy kriptopénz.
  • Idén nyáron, és korábban is kerestek már kriptopénz és blokklánc szakértőket álláshirdetéseikben.
  • Digital curreny and blockchain névre keresztelt részlegük élére vezetőt is keresnek egy álláshirdetésben.
  • Számos pletyka jelent meg a piacon az elmúlt évek során, miszerint egy “jelentős” lépésre készülnek kriptopénz témában, konkrétumok azonban mindezideáig nem derültek ki.

Ahogy az lenni szokott, a valóság jóval árnyaltabb és visszafogottabb, mint a csalók kreatúrái. Ne dőljünk be az ilyen jellegű szélhámosságnak, tartsuk nyitva a szemünket. Ne adjunk hitelt valaminek pusztán azért, mert megjelenik a közösségi médiában fizetett hirdetés formájában. Ha pedig most szeretnénk kriptopénzeket vásárolni, mi a Binance használatát javasoljuk!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img