Next Earth interjú – még mindig eladó a világ!

spot_img

Apró cellák formájában akár egy komplett várost megvehetünk magunknak a NextEarth.io rendszerében, természetesen NFT-k formájában. Ismét Rétfalvi Gáborral, a cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

Mi az elsődleges motivációtok arra, amiért belefogtatok a virtuális világ – Metaverzum – építésébe? 

Van egy Earth2 nevű projekt, amit egy jóbarátom mutatott, majd vásároltam is egyből földet, mert jó poén volt, viszont annyira kaotikus a platform, hogy nem tudtam két hónapig (!) belépni a felhasználói fiókomba. Amikor utána néztem, hogy mégis mi a helyzet, akkor láttam, hogy rengeteg felhasználónak van beragadva a pénze, és vannak hasonló problémái.

Alapból nem értettem, hogy miért nem blockchainre csinálták meg, úgyhogy utána néztem, elmerültem a témában, közben jó kapcsolatokra bukkantam, és összeállt egy csapat, hogy megcsináljuk az első ilyen projektet blockchainen.

Minél mélyebben mentünk bele, annál brutálisabb lehetőségek tárultak fel, olyannyira, hogy a végén már a teljes környezetvédelmi charity irányvonalba való eltolódás mellett döntöttünk, mert láttuk, hogy ezzel irányt is lehet mutatni, nemcsak egy sikeres projektet létrehozni. A crypto szimplán más dimenzió, és ezt szeretnénk minél több embernek megmutatni ezzel a projekttel.

Mesélnél kérlek arról, hogy miért döntöttetek amellett, hogy a Föld országainak térképére húzzátok fel a Next Earth virtuális világát és nem esetleg sajátot építetek, mint a Sandbox esetében is láthattuk?

Láttuk más ilyen platformok sikerességét, nagyon tetszett a koncepció, és ezért ebbe az irányba indultunk el. Aztán ami nagyon meglepő, (mert teljesen más mint egy szimpla céget csinálni) hogy minél jobban elmerültünk a projektben, minden újabb technológiai megoldás, ötlet, de még a problémák is, hihetetlen módon építették és jobbá tették az egész projektet.

Ez alól a Föld arculatára húzott négyzetrács se lett kivétel, mert számtalan pozitív hatását érezzük már most. Például sokkal marketing és felhasználó barátabb mint egy fekete négyzetrács, hogy majd itt lesz egyszer egy VR világ.

Vagy a scopeja, a terjedelme, hisz egy egész bolygóról beszélünk, ráadásul mindenki számára azonnal ismerős a felület, lévén a saját bolygónkról van szó! Már odáig jutottunk, hogy más Metaverzumokat behozunk pl óceánokra, és egy blockchain földön egyesítjük és rakjuk le az eljövendő Metaverzum alapjait. Elég beteg tudom, de ez egy új világ, a jövő, és hirtelen belecsöppentünk 🙂 – Facebook se véletlen áll át Metaverzum alapú működésre.

Tehát elmondható, hogy jó platform alapötlet, jó technológia, hihetetlen közösség, decentralizált gazdaság és közösségi kormányzás… Őszintén, ilyennek kellene lennie a mostani lakhelyünknek is, úgyhogy ez nemcsak egy hatalmas teszt, hanem egy komoly iránymutatás is, és nagyon tetszik, hogy a jövő ilyen értékeket tartogat!

Be tudjátok mutatni a gazdaság múködését a platformon? Tehát mi az amivel keresni tudunk még tokeneket ha van föld a birtokunkban (staking stb.) és mi az amire költeni kell tokeneket? 

A földtulajdon az alapvető érték amire épül az egész platform. Mivel ez NFT (blockchain) alapú, ezért ez tényleges tulajdon, és nem a platform birtokolja, hanem a felhasználó. Van egy speciális allokációs modellünk, ami minden tranzakció után, (legyen szó első földvásárlásról, kereskedelemről, NFT értékesítésről, vagy üzleti tranzakciókról) a blockchainbe égetett módon kiallokálja ezen tranzakciók egy részét, többek között a földtulajdonosoknak. Például stake rewardként azoknak akik a tokenjeiket földterülethez kötve stakelik.

Az összes új föld vásárlásának 20%-a stake rewardként ezeknek a földtulajdonosoknak allokálódik automatikusan. A tokeneket egyébként 2022 Q1-ben fogjuk elindítani, és onnantól kezdve, ezekkel a tokenekkel lehet használni a Next Earth ökoszisztémáját, földvásárlástól kezdve az összes funkcióig. A token launch egy többfrontos IDO kampányban lesz bevezetve, direkt meghagytuk ezt az alkalmat marketingre, mert az alapvető tőkebevonást úgynevezett ITO-n (Initial Token Offering) keresztül végeztük először a piacon.

Ezen kívül is számtalan feature van, amiért érdemes földet tulajdonolni a fun parton kívül is. DAOban való részvétel, NFT Land Art létrehozása (amely feature egyébként megint csak egy első fecske a globális piacon), Community involvement, olyan DeFi megoldások, amiket még nem szeretnék elmondani, mert először nálunk lesznek elérhetők, és nem utolsó sorban a földtulajdonnal párhuzamosan magában a Next Earth platformban is tulajdonos leszel!

A Land Art lényege, hogy a felhasználók kiélhessék a kreativitásukat a Föld felszínén, az egyes cellákkal reajzolhanka, például a Duna pesti szakaszának közepére egy mosolygós arcot, vagy egy szeretlek Anyu feliratot. A Crypto Punks NFT sorozat egyes elemeit is megrajzolták ilyen formában, el is adogatták már őket, például 5 BNB áron, egészen vicces és hihetetlen. Ha felmentek a Next Earth marketplace-re, akkor minden ilyen alkotás látható, bátran böngészhet és vásárolhat bárki

Mit jelent nálatok a DAO és a token ad-e governance jogokat a tulajdonosoknak? Mit tesz lehetővé a token a DAO-n belül? 

Már három DAO szavazás történt, összességében több mint 300 000 dollár lett eladományozva környezetvédelmi szervezeteknek, erre különösen büszkék vagyunk. A szervezetek között van a The Ocean Cleanup, az Amazon Watch, vagy akár a Kiss The Ground.

Emellett ahogy haladunk előre a platform építésében, egyre nagyobb teret fognak kapni a közösség tagjai, a földtulajdonosok. Hiszünk abban, hogy 4ezer vagy 40ezer ember bölcsebb döntéseket tud hozni mint 4 🙂 – Azt nem szeretném kommentelni, hogy ezt mennyi helyen lehetne így felfogni a világban, ezért is nagyszerű a crypto felfogás és technológia, és most a shitcoinokat ne vegyük egy lapra az értéket teremtő projektekkel.

Szeretnénk azt elérni, hogy idővel a platform önmagát fejlessze, ehhez a kulcs a DAO governance, és szerintem azt, hogy VR-ba hogyan megyünk át, vagy egyáltalán átmegyünk-e, azt már teljesen a földtulajokra fogjuk bízni. Amúgy ha rajtunk múlna, akkor megvárnánk, hogy végtelen pénzt tudjunk elkölteni, és a legeslegdurvább VR élményt prezentáló céggel csináltatnánk meg az egész bolygó VR mását, de erről úgyis inkább évek múltán és a közösség fog dönteni.

Az ingatlan amit lehet vásárolni a Next Earth-nél már maga is NFT, viszont olvashatunk további gyűjteményekről az oldalon, ezekről tudsz meg tudnál még osztani információkat? 

Igen, teljesen NFT alapú a földtulajdonlás a platformon. Technikai érdekesség valójában nem földet vásárol valaki ha megvesz egy területet. Mi sosem tulajdonoljuk ezeket a földeket, mi csak a platformot biztosítjuk, hogy a userek le tudják foglalni az adott területeket (ezért fizetnek a platformnak, amit aztán szétallokálunk), és azt ők magunk mintelik ki, kvázi hozzák létre az adott területet a Metaverzumban direktben a blockchainen. A többi terület az nem létezik addig amíg nem hozza létre valaki.

Tudom, agyeldobós, de ez is esszenciális része az egésznek, hisz így ezek a userek örök tulajdonosai maradnak annak a területnek amit először „megvesznek”/ létrehoznak, hisz mint minden NFT-nél, itt is be lehet állítani a smart contractba, hogy minden jövőbeni gazdát cserélésnél az eredeti tulajdonos aki létrehozta az NFT-t mindig megkapja automatikusan a tranzakció egy részét, a Next Earth-ön ez 0,5% örökké. Ezt amúgy eredetileg művészeknek találták ki, hogy mindig kapjanak vissza abból az értékből ami jogosan őket illeti.

A további NFT gyűjteményekről még nem tudok részleteket írni, mert a pontos kidolgozás folyamatban van, de ebben kb nagyobb piac van mint magában a Metaverzum részben, ezért ezt mindenkinek ajánlom, hogy kövesse figyelemmel! Drágus Ádám art directorunk gondoskodik arról, hogy az NFT portfoliók amiket mi magunk, felhasználóink, vagy külsős partnereink nálunk létre tudnak hozni, csakis a legmodernebb, legmenőbbek lehessenek.

Mik a tervek a platformmal mikor már az összes földterület elkelt? Mit gondolsz mi fogja ösztönözni az embereket akiknek már van földje, hogy építkezzenek vagy kereskedjenek, illetve az új vásárlókat hogyan tervezitek becsábítani?

Egyrészt az összes terület elkelése nem reális, nem is várjuk, hisz 5,1 trillió (5,100,000,000,000) tile van. Egy idő után inkább a régebben megvett fontos területek fognak gazdát cserélni a piacterünkön. Emellett ahogy növekszik a felhasználók száma, egyre több céget (aki bármit szeretne eladni, szolgáltatni stb.) el fog kezdeni érdekelni, hogy megjelenjenek a platformon.

Minden üzleti tranzakcióból fognak kapni a földtulajdonosok, így kvázi tulajdonosi hányadot fognak egyben jelképezni ezek a föld NFT-k, kvázi mint egy óriási közösségi cégnél, bárki részesedést tud vásárolni, bármikor.

De nem csak külsős cégeket várunk, hanem a tokenomicsunkat úgy fogjuk kialakítani, hogy egy komoly része a tokeneknek arra lesz fordítva, hogy üzleti aktivitást generáljunk a platformon. Ebbe beletartozik, hogy földtulajdonosoknak, a közösség aktív tagjainak egy az egyben tokent fogunk adni, hogy tőkét biztosítsunk a saját üzletük létrehozásához.

Természetesen nemcsak szórjuk a pénzt, hanem smart lock contractokkal fogjuk védeni mindenkinek az értékeit, és csak úgy kaphatják meg ezeket a támogatásokat akármilyen szereplők, ha közben teljesítik az elvárásokat.

A rengeteg szolgáltatással (üzleti, vagy platform alapú) minél több plusz felhasználót szeretnénk behozni a platformba, és vannak olyan vízióink is, amiben egy crypto gateway vagyunk, ahol az átlagos felhasználók betekinthetnek ebbe a világba, könnyebben el tudják kezdeni használni, a crypto cégek meg rajtunk keresztül minél nagyobb, a jelenlegin kívüli piacot elérjenek.

Idővel természetesen a VR építkezés és hasonló dolgok is a platform részévé válnak majd, de azokat majd a már működő platformra szeretnénk hozni. Stabil alapokra szeretnénk építkezni, mert hisszük, hogy a hosszú távú fenntarthatóság egyik kulcs eleméről beszélünk. Persze van már Koreai 3D designer, aki ottani tradiciónak megfelelő VR NFT Gallériát szeretne felhúzni, 2 virtuális megaváros építését szeretnék elkezdeni befektetői csoportok.

Az egyik odáig ment, hogy megkérdezte az egyik meetingen, ha megveszi Los Angelest, akkor lerombolhatja-e, és egy új VR megapolist húzhat-e a helyére… Mivel ez egy ismeretlen hatásokkal járó döntés lett volna, ezért azt mondtam, hogy ezt csak egy későbbi fázisban és csakis a földtulajdonosok dönthetik el, addig fel tudunk ajánlani bárhol egy Virtuális szigetet vagy akár egy víz alatti Atlantis típusú területet.

Egyik este meg egy komoly NFT artist hálózatot működtető cég tulajdonosaival beszélgettem, akiknek már most van olyan galériája ami egy űrállomás, amit szeretnének a Föld körül keringetni nálunk.

Így pár hónap involváció után már nem is tudom, hogy ezek hogy hangozhatnak, de amikor először ilyenekről volt szó, akkor én személy szerint kiröhögtem magunkat, hogy mi a f***t csinálunk, aztán rájöttem, hogy mi már öregek vagyunk, és meg kell értenünk az új generáció igényeit. És azok az igények ilyenek, ezt a Covid csak katalizálta, mert egyszerűen szükségük van főleg a fiataloknak egyre inkább digitális platformokra, ez a jövő, vagy elfogadja valaki, vagy 35 évesen mehet nyugdíjba 🙂

Melyik blokchain-eket használjátok a platformhoz? Láttuk, hogy a kereskedés BNB-ben zajlik, viszont ETH, Chainlink supportot is észrevettünk, ezek hogy működnek együtt? 

ERC 721-es tokenre építettük az föld NFTket, Solidity nyelven lettek a smart contractjaink programozva, és EVM (Ethereum Virtual Machine) kompatibilisek vagyunk. Viszont a mikrotranzakciók miatt, hogy kisebb földterületeket is meg lehessen venni, áthidaltuk magunkat BSC (Binance Smart Chain) networkre, mert ott alacsonyabb a gas fee és gyorsabbak a tranzakciók.

De nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, hogy már aktív megbeszéléseket folytatunk a Polygon csapatával, (egy Ethereum alapú layer-2 megoldásra,) akikhez szerencsére tulajdonosi szinten is nagyon jó kapcsolataink vannak. Várhatóan December folyamán ez az Integráció meg is történik.

A Chainlink az Oracle szerepet tölti be amit az árak folyamatos frissítésére használunk, ők a legnagyobbak és a legmegbízhatóbb szolgáltatók. Rövidesen még több komoly stratégiai partner várható, és azon dolgozunk, hogy minél brutálisabb networkünk legyen, mert a jó termék és a jó közösség mellett ez a harmadik key factor egy crypto projekt sikerességéhez. Szerencsére a projekt egy rövid magyarázás után általában kinyitja a kapukat, sőt már több olyan projekt van, akik minket kerestek meg, ez egy nagyon szuper érzés.

Mit gondolsz a jövőben az összes virtuális ingatlannal foglalkozó platform együtt fog majd tudni működni és megalkotják a metaverzumot? 

Igen, ez nem kérdéses, nincs más út. A crypto és a Metaverzum, nem működhet úgy mint a jelenlegi (nem minősíteném) rendszer, ennek csak jobbnak szabad lennie, és eddig BÁRKIVEL beszéltem, mindenki egyetértett ebben. Több „konkurenciánk” tulajdonosával már most jó kapcsolatot ápolok, és itt nincs helye a toxikus struktúráknak, és negatív gondolatoknak. Persze bármikor, bármi megtörténhet, de az irány egyelőre hihetetlen.

Láttuk, hogy Manhattan szigetét már teljesen megvásárolták. Meg tudod osztani mennyiért kelt el az egész?

Teljesen kivagyok, mert nem tudtam vásárolni ezen a környéken, éltem kint és nagyon szerettem volna venni ott területet. Úgy lerohanták Manhattant, hogy elképzelni nem mertük volna. Nem tudom pontosan mennyi tileból áll, de 59 négyzetkilométer, ami kb 590.000 tile, és nagyjából még a 0,1-es árazáson elkapkodták, úgyhogy kb 50-60 ezer dollár értékű BNB érkezhetett be ebből a területből.

Virtuális valóság kiterjesztést terveztek, hogy látod a platformotok és a VR együttműködését a jövőben? 

Mindenképpen téma és alapvető irány, a Metaverzumot most csak VRban tudjuk elképzelni. Viszont, mint korábban említettem, csak olyan VR-t szeretnénk behozni, ami megugorja azt a szintet amit a jelenlegi projektek még nem ugrottak meg, csak égetik a végtelen pénzt bele. Mi először a gazdasági részét rakjuk össze a platformnak és ha az stabil és önfenntartó, akkor jöhet a technológiai innováció. Szerintem úgy nem lehet beleállni a VRba hogy nincsen rá több 10 millió dollár tartaléka vagy akár inkább sokkal több, egy ekkora scope-al létező projektnek.

Áthidalásnak amúgy vannak megbeszélések AR bevezetéséről, már egy korábbi fázisban, mert akkor sokkal könnyebben össze tudnánk kötni a valódi Földdel, ami rengeteg lehetőséget adna. Egy jó Apple vagy Google glassnak nagyon örülnénk, mert még az AR is inkább csak ígéret, mint valóság. Bár az tény, hogy ebben az évtizedben már nem lesz megállj ezeknek a technológiáknak.

Kik az alapítók és miért vágtatok bele a projektbe? 

Király Attila aki egyben a sógorom is, egy vérprofi IT architecht, aki másfél éve érkezett, hogy átmenetileg nálunk dolgozva segítsen az Exit The Room szabadulószoba hálózat háttér rendszerét rendbe tenni. Már azzal a projekttel itt ragadt nálunk, de a Next Earth mint egy fekete lyuk beszippatntotta (mint sokunkat), és nem volt menekvés. Ő volt a legnagyobb segítség az elején, mert heteket ültünk egy külön irodában, és csak olvastunk, tanultunk, hogy mi a fene ez a crypto.

Hiába bányásztam már Ethereumot régebben, a gyakorlati haszna a cryptonak most az NFTkkel és a DeFivel érkezett meg, és ezt azért nem könnyű teljesen megérteni, átlátni. Rengeteget segített a termékfejlesztésben, az ötletelésekben, a strukturálásban és a programozás részben nemcsak szervezőként, de nem egyszer napi 16+ órányi kódolással.

Vitéz Miku barátommal már együtt dolgoztunk egy kültéri szabadulószoba applikáción, de a sors itt kötött össze komolyabban. Code Cluster nevű programozó cége nagyon komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, és ha most nem kapaszkodunk össze ebben a projektben, ő elszállt volna mellettünk, mire az én koromba kerül. (Én 36, ő 28), de most ebben a projektben az ő és csapata IT támogatásával közösen tudunk olyan technológiai innováció irányba menni, ami akár csak egy éve még konkrétan elképzelhetetlen lett volna.

Ő eleinte inkább külsősként bedolgozott, mert rengeteg párhuzamos startup projektje futott, de mint az előbb említett fekete lyuk, a Next Earth itt is elintézte, hogy #1 projektté lépjen elő az életében, és ő is megszállott lett. Ezt nem is lehet máshogy csinálni!

Fontos megemlítenem a csapatból Silurt aki a Blockchain architektünk, és Mikun keresztül érkezett a csoportba. Nem szeretek ilyenekkel dobálózni, de szerintem bemákoltuk Magyarország legjobb Blockchain architetjét a projekthez, ami utólag nézve egy esszenciális része volt annak, hogy meg tudjuk ugrani a szintet. Ilyen IT nélkül esélyünk nem lett volna tapasztalat ide vagy oda.

Fekecs Attila barátommal ez már a negyedik közös cégünk, Ati hatalmas koponya, egy úthenger, aki nélkül sokkal később kerültünk volna el erre a pontra, he elérjük egyáltalán. ő sales és marketing fókuszú, bár érdekes munkamegosztás lett köztünk, mert most éppen ő csinálja a termékfejlesztést én meg a marketinget, de pont ezért vagyunk jó csapat, mert azt csináljuk ami az üzlet érdeke, nem válogatunk. Most már egyre több embernek tartozunk a sikerrel és a teljesítményünk maximalizálásával, úgyhogy ennél már csak durvább lesz az utunk!

Jómagam relatív tapasztalt üzletembernek mondanám magamat, üzletfejlesztési fókusszal, és sok sikeres üzlettel magam mögött, mindegyiket mai napig üzemeltetve. Bármit látok, azonnal tudom, hogy hogyan lehet belőle kihozni a maximumot, és mivel mellette maximalista is vagyok, így nincs könnyű dolga a családomnak se, mert éjjel nappal dolgozom hétvége/nyaralás nem kivétel, de teljes mellszélességgel támogatnak!

A projektbe ugyanazért vágtunk bele, mint bárki aki üzletet csinál, pénzt akartuk keresni. Viszont minél mélyebben megismertük a blockchain technológiát és a crypto közösséget, rájöttünk, hogy ezt mindenkinek meg kell mutatnunk, minél több emberrel meg kell ismertetnünk ezt az egészet, és közben környezetvédelmet is a zászlónkra tudtuk fűzni a platform adta lehetőségek miatt. Fantasztikus, és még csak most kezdődött el!

Ha valaki csatlakozni szeretne akár mint befektető, de akár mint munkatárs, hol talál meg benneteket? 

Bekerülnii csak úgy lehet, mint bárki másnak, földvásárláson keresztül. Volt több Venture Capital érdeklődő, de fair distribution-t szeretnénk, és ezért nem engedtünk be senkit, aki a pénze miatt mondaná meg, hogy mit csináljunk a platformmal. A tulajdonosok megfinanszírozták az egész projektet, így soha nem volt cash-flow probléma, és bármilyen ehhez fűződő kockázat.

Végtelen mennyiségű munkatársat keresünk. 10-15 ITs felvétele van folyamatban, Community managereket keresünk, leginkább a fiatalabb informatikai/gamer háttérrel rendelkező közösségekből, illetve bárkit aki sales és marketingben hozzá tud tenni a működésükhöz. Key Account managereket, akik partneri kapcsolattartásban tudnak támogatni Crpyto szakértőket NFT/DeFi területre, mert még szerintem csak a felszínt kapargatjuk, viszont van egy olyan alap platform, aminek a segítségével bármit meg tudunk valósítani, amit szeretnénk.

És egy nemzetközi sales hálózatot kezdtünk el kiépíteni, amit egyébként más üzleteinkhez is szeretnénk hasznosítani, úgyhogy a világ bármely pontjáról várunk sales rendszerben dolgozni kívánó bármilyen nyelvű munkatársakat!

Discord: https://discord.gg/Y3fDTmwADN
Twitter: https://twitter.com/nextearth_
Telegram: https://t.me/nextearth_chat
Facebook: https://www.facebook.com/nextearth.io

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img