spot_img

Staples Center -> Crypto.com Arena: új nevet kap a világ egyik legismertebb sportcsarnoka

spot_img

Átnevezik a világ egyik legikonikusabb sportközpontját. A többek között a Los Angeles Lakersnek is otthont adó Staples Center új neve karácsonytól Crypto.com Arena lesz. A bejelentéskor kiadott sajtóközlemény alapján, a jövőben az itt játszó csapatok is nyithatnak majd a kriptovaluták felé.

A kriptopénzek egyszerű vásárlását, tárolását, kereskedését és Visa kártyás fizetőhelyeken való elköltését is lehetővé tevő Crypto.com app fejlesztői 700 millió dollárt fizettek azért, hogy 20 évre megszerezzék a létesítmény átnevezéséhez szükséges jogokat. A cég az elmúlt hónapok során a Forma 1-el, a PSG futball csapatával, valamint a világ egyik legismertebb színészével is partneri megállapodást kötött, hogy rajtuk keresztül is népszerűsítse szolgáltatásait.

A Crypto.com még 2017-ben, Monaco Card néven kezdte meg működését, ám egy évvel később, 10 millió dollárért sikerült megszereznie a www.crypto.com domain nevet, azóta pedig nem sajnálja a pénzt a brand népszerűsítésére.

A Crypto.com volt az első olyan kriptós szolgáltató, ami teljeskörű Visa támogatást kapott az általa kibocsátott bankkártyákhoz, mostanra azonban már több más cég is megszerezte az ehhez szükséges licenszeket. A kriptós bankkártyák napi használatával kapcsolatos tapasztalatokról Discord csatornánk “Bankkártyák” szobájában többet is megtudhattok.

@spot_img
spot_img