FED tanácstag: a bitcoin digitális arany

spot_img

Az elmúlt napok esései után ma mintha már kezdett volna magára találni a bitcoin árfolyama, amihez az is hozzásegítette, hogy az amerikai jegybank tanácsának egyik tagja digitális aranyként hivatkozott rá.

“Egy szerzőtársamtól tanultam a legtöbbet a kriptovalutákról. Ő aktív kereskedő, DeFi appokon hajt végre stabil coin arbitrázsokat.

Ha a belegondolunk abba, hogy mi is az a bitcoin…számomra lényegében az elektronikus aranyat jelenti. Egy befektetési eszköz, amit megvehetsz és reménykedhetsz abban, hogy felmegy az ára, de persze akár eshet is. Semmi sem garantálja, hogy keresni fogsz rajta.

Alapvetően nem rendelkezik mögöttes értékkel, de ezzel semmi baj sincsen, hiszen sok haszontalan dolognak tulajdonítunk értéket. Reménykedünk benne, hogy ezeket valakinek majd drágábban tudjuk eladni, mint amennyit mi fizettünk értük. Ugyanez a helyzet a gyűjthető baseball kártyákkal, vagy mondjuk a műtárgyakkal. Az én értelmezésemben a kriptovaluták jelenleg ugyanezeket testesítik meg.

Kibocsáthatsz amennyit csak akarsz, de ha más nem hiszi el, hogy az adott kriptovaluta értékkel rendelkezik, akkor semmit sem fog érni. És éppen ez a helyzet a több ezer coin többségével. Néha viszont az egyikük megindul és eljut egy olyan szintre, hogy utána képes lesz fenntartható módon tovább fejlődni.

A kriptovalutákat nem lehet megállítani. Bárki kibocsáthatja őket, de a többségük értéktelen marad. Nem jelentenek fenyegetést a rendszerre. Ha pedig az egyikük elég nagyra nő, akkor egy új befektetési eszközzé válhat. Mindenki eldöntheti, hogy aranyba, vagy bitcoinba szeretné fektetni a pénzét.”

Az utolsó mondatban foglataknál többet mi sem szeretnénk. Ámen.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img