A Block bitcoin bányász rendszere a termékfejlesztés kutatási szakaszába érkezett

spot_img

Még tavaly októberben nyilatkozta Jack Dorsey, hogy nyílt forráskódon alapuló bitcoin bányász rendszer építését tervezik magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt. Az elképzelések lassan valóságot öltenek! Dorsey mögött álló vállalat ugyanis elkezdett felvázolni néhány tervet, a bányászati iparág legégetőbb problémáira pedig megoldási ötleteket.

A Block pénzügyi szolgáltató cég, korábbi nevén Square, hivatalosan is részt vesz egy új, nyílt forráskódú bitcoin bányászati rendszer létrehozásában – jelentette be Jack Dorsey vezérigazgató múlt csütörtökön a Twitteren reagálva Thomas Templeton tweet szálára, aki a cég hardverekért felelős vezérigazgatója.

“Szeretnénk a bányászatot elosztottabbá és hatékonyabbá tenni minden tekintetben, a vásárlástól kezdve a beállításokon keresztül a karbantartásig és a bányászatig – írta Templeton. A bányászat messze túlmutat az új bitcoin létrehozásán. Úgy látjuk, hogy a teljes decentralizáltság hosszú távú igény.”

Templeton szerint a projekt titka a teljesítmény és a nyílt forráskódú architektúra egyesítésében rejlik, egy “elegáns rendszerintegrációban”. A vállalat olyan technológiákat és partnerségeket keres, amelyek megerősíthetik a vállalat bányászati ötletét. Erre a feladatra egy dedikált mérnök csapatot különítenek el, amelyet Afshin Rezayee mérnök vezet.

A Block bányász rendszere a bitcoin bányászat három lényeges aspektusát igyekszik javítani: a rendelkezésre állást, a megbízhatóságot és a teljesítményt. A cél az, hogy ezeket a bányász berendezéseket könnyebb legyen majd megvásárolni, ugyanakkor mechanikailag megbízható legyen, növelje a teljesítményt, miközben alacsony energiafogyasztást és csendesebb hanghatást biztosít.

Templeton szerint a csapat azzal kezdte, hogy beszélt a bitcoin bányászközösséggel. A párbeszédet abban a reményben kezdeményezték, hogy minél többet tudjanak meg a bányászok tapasztalatairól, az általános igényekről és egyben feltérképezzék a Block számára lehetséges munkaterületeket. A feladat magában foglalta a már meglévő gépek technológiai, rendszer- és szoftver kínálat kiértékelését is.

A Block nem közölt határidőt arra vonatkozóan, hogy mikor lesz megvásárolható és használható a bitcoin bányász rendszere. A vállalat jelenleg a termékfejlesztés kutatási szakaszára összpontosít. Templeton arra is kérte a közösséget, ha bármilyen kérdésük vagy visszajelzésük van, ami segítheti a projektet, forduljanak hozzá bátran.

További hasznos információkat, piaci elemzéseket, kereskedéssel és bányászattal kapcsolatos tippeket a discord szerverünkön és a youtube csatornánkon találtok.

/bitcoin magazine/

Nevet változtat a Square

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img