spot_img

Elfogták a hacker házaspárt, akik 3.6 milliárd dollár értékű bitcoint próbáltak meg tisztára mosni

spot_img

Az Egyesült Államok hatóságai 3.6 milliárd dollár értékű bitcoint foglaltak le attól a házaspártól, akiket egy 6 évvel ezelőtti hack elkövetésével gyanúsítanak.

Még 2016 augusztusában törték fel az akkoriban legnépszerűbbnek számító kriptovaluta tőzsdét, a Bitfinexet. A hackerek 120 000 bitcoint loptak el, a váltó pedig mindent elkövetett azért, hogy ezeket visszaszerezze. Egy ponton még a coinok 25%-át (a felhíváskori értékükön számolva 400 millió dollárt) is hajlandóak lettek volna felajánlani azért, ha valaki visszautalja nekik az ellopott kriptopénzt, amiért cserébe egyetlen kérdést sem tettek volna fel az illetőnek.

Az életbenmaradásért küzdő Bitfinex a hacket követően szocializálta a veszteségeket, vagyis felhasználói között arányosan szétosztotta a kár rájuk eső részét és levonta azt a számlaegyenlegükből. Ezért cserébe egy tőzsdei tokent bocsátottak ki és utaltak át a károsultaknak, amit aztán az oldalon beszedett kereskedési jutalékokból kezdtek el visszavásárolni. 2017 nyarára mindenkinek visszafizették a tőle levont összeget.

2019-ben a Bitfinex egy másik tokent is kibocsátott. Az Unus Sed Leo-nak, vagy röviden a LEO tokennek közvetlenül semmi köze nem volt a hackhez. Birtokosai különböző előnyöket élvezhettek a tőzsde használata során (pl.: kevesebb jutalékot kellett fizetniük a kötéseikért), vagyis lényegében egy hűségprogram alapjaként szolgáltak.

Viszont, hogy ezeket a tokeneket még vonzóbbá tegye a felhasználók számára, a Bitfinex  egy ígéretet tett a LEO technikai leírását tartalmazó dokumentumban. A vállalás szerint ha valaha sikerül visszaszerezniük a 2016-os hack során ellopott bitcoinokat, akkor azok 80%-át a LEO felvásárlására fogják fordítani, hogy az ennek hatására növekvő árfolyammal jutalmazzák azokat, akik hűek maradnak hozzájuk.

Az előzmények ismertetése után ugorjunk előre az időben.

Az elemzés VIP csatornánk Play to Earn Tippek szobájában olvasható

A Bitfinexről ellopott bitcoinok jelentős részét a mai napig sem sikerült értékesíteni. Ennek oka a blokklánc technológia, ami pontosan nyomonkövethetővé teszi a kriptovaluták útját. Noha az ezeket mozgató személyek kiléte egy ideig titokban tartható, abban a pillanatban, ahogy a kriptók egy valós pénzt is kezelő tőzsdén kötnek ki, rögtön beazonosíthatóvá válik az azokat dollárra, euróra, stb. váltók kiléte, ami alapján már eljárás is indítható ellenük.

Az ellopott Bitfinex coinok útját szinte mindenki nyomon követte, a hatóságoktól kezdve, az egyszeri kriptós detektívekig. Ez még a dark web kriptovalutákat elfogadó bugyraiban is nehézzé tette azok tisztára mosását. Senki sem akart kapcsolatba kerülni azokkal a bitcoinokkal, amikre az egész világ odafigyelt.

A múlt héten aztán egy olyan dolog történt, ami a hack óta még egyszer sem. A teljes ellopott bitcoin mennyiséget egyszerre utalták át egy másik számlára. A korábbi pénzmosási kísérletek során mindig csak azok egy töredéke került mozgásba, így ennek a fejleménynek a hatására be is indult a spekuláció:

Elképzelhető, hogy ezt az utalást már nem a hackerek, hanem az őket leleplező és a pénzt biztonságba helyező hatóságok hajtották végre?

Alig egy hetet kellett várnunk arra, hogy választ kapjunk erre a kérdésre, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma ugyanis tegnap bejelentette, hogy sikerült lefoglalnia a 2016-ban ellopott coinok jelentős részét, amivel kapcsolatban egy 20 oldalas jelentést is közzétettek.

A dokumentum a bitcoin útjának felderítéséről tesz közzé részleteket. A hatóságok 2017 januárja óta több mint 2000 olyan kriptovaluta tárcát tartottak megfigyelés alatt, amiken a Bitfinex hack során ellopott coinokat tárolták. Az elkövetők ezekről automatizált programok segítségével milliónyi apró utalást hajtottak végre, hogy ezzel zavarják a megfigyelő szervek munkáját és azt a látszatot keltsék, hogy a pénzt már sikerült tisztára mosni és gyanútlan emberek számára tovább értékesíteni.

Az elkövetőket azonban ez a szövevényes labirintus sem tudta megvédeni attól, hogy végül lelepleződjenek. Az igazságügyi ügyminisztérium embereinek az évek során sikerült több olyan dark webes piactéren megforgatott tranzakciót is lekövetnie, amiket ugyanannál az indiai szolgáltatónál létrehozott email címmel és hamis személyazonossággal próbálták meg bizonyos kripto tőzsdéken fiat pénzre váltani.

Végül egy amerikai szolgáltatónál vezetett, de ugyancsak email és felhőtárhely fiók vezetett a nagy leleplezéséhez. A nyomozók 2021-ben egy bírósági végzéssel hozzáférést szereztek a megfigyelt accounthoz, ahol több titkosított dokumentumot találtak. Ezek egy részét idén januárban sikerült feltörniük, a fájlok tartalmai között pedig megtalálták az eredetileg megfigyelt 2000 bitcoin címhez tartozó privát kulcsokat, valamint egyéb feljegyzéseket a pénzmosás már végrehajtott és tervezett módjairól.

Az ezekből nyert információkat a saját adataikkal összevetve sikerült azonosítaniuk az elkövetőket, akik 10 különböző kriptotőzsdén rendelkeztek regisztrációval. Ezek a számlák  rendre olyan kripto utalási láncokban vettek részt, amelyeket ezernyi más tranzakcióval, valamint fiktív személyek által regisztrált és végrehajtott tőzsdei tevékenységekkel próbáltak leplezni.

A nyomozók szerint a Bitfinexet hacket az orosz-amerikai Ilya Lichtenstein (34) és a felesége, Heather Morgan (31) követték el, akiket ezért, illetve az általuk végzett pénzmosásért akár 20 év börtönre is ítélhetnek.

A párról azóta számos olyan reposzt látott napvilágot, amelyeken az általuk közzétett közösségi médiás bejegyzések láthatóak. Az alábbi felvételen például az egyébként amatőr rapper hölgy egyik száma látható, ami arról szól, hogy “mekkora ribanc”.

A pár TikTokon is aktív tagja egy olyan videót is közzétett, amin arról kérdezi a követőit, hogy loptak-e már több milliárd dollár értékű bitcoint, mert ő már igen.

Ami a megkerült bitcoin sorsát illeti, arról egyelőre még nem nyilatkoztak a hatóságok, de amint azt a bevezetőben is említettük, ha ez visszakerül a Bitfinexhez, akkor annak 80%-át valószínleg értékesítik és a tőzsde LEO tokenjének felvásárlására fordítják. Ennek kapcsán már a múlt heti nagy bitcoint tranzakció utáni spekulációra is megmozdult a token árfolyama, amit a tegnapi bejelentés csak még tovább tüzelt.

Egyes kalkulációk szerint a 16 dolláros LEO árfolyam elérése is reális lehet, ha a piac azonnal beárazza a ~3 milliárd dolláros vásárlást, de mivel ezt még az eredeti, whitepaperben közzétett tervek szerint sem egyszerre, hanem egy 18 hónapos időszak alatt hajtanák végre, sok minden történhet még addig, amíg a tőzsde beváltja az ezzel kapcsolatban tett ígéretét.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

@spot_img
spot_img