Jön a Dungeon Siege a The Sandboxba

spot_img

Új partnerséggel bővül a The Sandbox játék. Ezúttal a japán videójáték fejlesztő, a Square Enix száll be a metaverzumba, hogy Dungeon Siege játékukat elhozzák a The Sandboxba. A Dungeon Siege eredetileg egy 2002-ben kiadott felülnézetes, fantasy akció-szerepjáték volt, amiből 1,7 millió példányt adtak el, ami akkoriban elég sikeresnek számított a videójáték piacon. A játékot a kritikusok és a játékosok is szerették, úgyhogy hamar klasszikussá vált a műfajban.

A The Sandboxban megjelenő játék alapvetően két részből fog állni:

Az elsőben bekerül egy telek, LAND, a világba. Ezen a telken lesz látogatható maga a játék, ami a Sandbox világában egy-egy „experience-t” jelent majd. Ezek során arról is tanulhatnak a játékosok, hogy hogyan építhetnek saját játékot, dungeonokat és experience-eket.

Az együttműködés második pilléreként Dungeon Siege karater skinek, eszközök és építéshez szükséges elemek lesznek elérhetőek a kreátorok számára.

A játékban az RPG hagyományoknak megfelelően egy kis, középkort idéző faluban kezdesz majd, ahol bevásárolhatsz a kalandjaidhoz. Innen indulnak majd a dungeon crawlingok különböző helyekre: erdőkbe, barlangokba, vagy hegyekbe. Az összegyűjtött tárgyakból pedig felépítheted saját dungeonodat.

Még tart a The Sandbox Alpha Season 2, amiben bárki kipróbálhatja a játék alfa verzióját. A Kripto Akadémia Gaming csapata is közelről figyeli a játékot: kövesd rendszeres streamjeinket a Twitchen.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img