spot_img

Alapítványt alapít az Uniswap

spot_img

A Uniswap közösség tagjai megszavazták a Uniswap Alapítvány létrehozását, ami egy olyan szervezet lesz, amely támogatja a névadó protokoll növekedését és hosszú távú fenntarthatóságát. 

Az alapítvány egy független szervezet lesz, amelynek tevékenysége teljes mértékben a decentralizált tőzsde protokolljának és ökoszisztémájának támogatására fog összpontosítani. 

Az Uniswap Alapítvány létrehozására vonatkozó javaslatot a Uniswap közösség tagjai, Devin Walsh és Ken Ng nyújtották be. Az eredmény az UNI token tulajdonosok elsöprő támogatásáról tanúskodott.

„(…) tudjuk, hogy ezt a szerepet betölteni nagy felelősség és ezt nem vesszük félvállról. Alig várjuk, hogy erős kapcsolatokat építsünk ki a közösség minél több tagjával, és hogy új, nagy értékű közreműködőket is bemutathassunk”

 – kommentálta Walsh.

Első körben az alapítvány 2,5 millió UNI tokent kért, hogy részt vehessen a kormányzásban, vagyis a protokoll irányításában. 

Emellett 74 millió dollárt kérnek a DAO 3,4 milliárd dolláros kincstárából, amelyet két kifizetésre osztanának szét: 20 millió dollárt működési költségekre és tehetséggondozásra fordítanának a következő két évben, 54 millió dollárt pedig az Uniswap Kincstár oszt ki, miután az alapítvány jogilag is megszületik.

A javaslat elfogadása óta Walsh elmondta, hogy az Uniswap Alapítvány csapata máris nekilátott a legfontosabb feladatok megvalósításának: a tehetséggondozás kiépítésének, az Uniswap Grants program elindításának és az kormányzási folyamat újjáélesztésének.

„Már több tucat fantasztikus jelölttel találkoztunk és izgatottan várjuk, hogy bejelenthessük a támogatások következő hullámát, és alig várjuk, hogy közzé tehessük az első pályázati felhívásainkat, és, hogy a közösséggel együtt dolgozhassunk a kormányzási folyamat javításán” – mondta Walsh.

spot_img
Havi bányászindex jelentés

Bitcoinbányászindex-jelentés

Csökkennek a bányász kintlévőségek

Visszaeséssel indult a heti kereskedés

A Mastercard, az Unbanked és a Litecoin Alapítvány közös projektje a Litecoin Card

Litecoin alapú kriptokártya érkezik

spot_img