Csődbe mehet a Genesis, ha kudarcba fulladnak a hitelezőkkel tartott tárgyalások

spot_img

Mintegy két hónappal azután, hogy leállították az ügyfélpénzek kiutalásának lehetőségét, a Genesis brókercég lehet a következő kriptopiaci szereplő, aki csődbe mehet.

A Bloomberg friss jelentése szerint a cég már privát tárgyalásokat folytat a hitelezőikkel.  A Genesis 175 millió dollárt bukott az FTX összeomlásán, majd csődre figyelmeztette a potenciális befektetőket, ha nem tud friss tőkét szerezni. Ezen felül tavaly a Three Arrows Capital fedezeti alapnak nyújtott 2,4 milliárd dolláros hitele is csődbe ment, miután a Three Arrows összeomlott a Terra bedőlése miatt.

A Genesis “mindenáron megpróbálja elkerülni a csődöt” – nyilatkozták korábban, “de ez a folyamat nagyon költséges lesz”. 

A Digital Currency Groupot, a Genesis anyavállalatát nemrég a Gemini azzal vádolta meg, hogy hamis állításokat tettek saját fizetőképességükéről. A Gemini alapítója, Cameron Winklevoss szerint becsapták őket, mondván a felhasználóik nem tudtak hozzáférni a Gemini Earn programban zárolt 900 millió dollárhoz. Emiatt felszólította a DCG igazgatótanácsát is, hogy távolítsák el a vezérigazgatót, Barry Silbertet.

Silbert cáfolta Winklevoss állítását, szerinte a DCG 2022 májusa óta nem vett fel kölcsönt a Genesis-től, és naprakész a fennálló hitelekkel kapcsolatban.

Ennek ellenére a DCG a héten állítólag arról tájékoztatta a részvényeseket, hogy a működési költségek csökkentése és a likviditás megőrzése érdekében felfüggeszti az osztalékfizetést. 

A DCG csődje megrengetheti az egész kriptopiacot, hiszen ők az egyik legaktívabb befektetők a kriptoiparban: 35 országban, mintegy 500 millió dollár értékben vannak érdekeltségeik.

Elsősorban öt vállalkozást működtetnek: a CoinDesk médiavállalatot, a Genesis-t, a digitális eszközkezelő Grayscale-t, a Foundry-t és a Luno nevű digitális váltót. 

A DCG portfóliója. Forrás: The Block Research

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet nemrég vádat emelt a Genesis és a Gemini ellen, mivel be nem jegyzett értékpapírokat kínáltak lakossági befektetőknek az Earn terméken keresztül.

A most folyó tárgyalások kapcsán azt híresztelik, hogy egy olyan csődtervet készítenek elő, aminek értelmében a Gemini és más hitelezők készpénzt és részesedést kapnának egy legfeljebb kétéves türelmi időszak megadásáért.

Összesen a Genesis több, mint 3 milliárd dollárral tartozik a hitelezőknek, köztük a Gemini felhasználóinak. Fizetésük módjaként az anyavállalat azt fontolgatta, hogy tőkebevonás céljából eladja egyes eszközeit. Állítólag a CoinDesk esetében már felmerült annak részleges vagy teljes eladása.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img