Leleplezték a dubaji Bitcoin-torony tervét

spot_img

Egy dubaji előkelő olasz étteremben, szűk közösségben, építészek és sajtósok előtt mutatta be Salvatore Leggiero a Bitcoin-torony tervének első változatát.

Az építészettel, ingatlan- és startup befektetéssel, sőt, még még kriptopénz tartalomgyártással is foglalkozó Leggiero saját elmondása szerint két szenvedélyét ötvözné: a kriptopénzeket és az építeszetet. Leggiero számos kriptoszakértővel beszélt, akik értenek a kriptovalutákhoz, de nem rendelkeznek kellő tudással az ingatlanok terén. Ugyanakkor sok fontos ingatlanfejlesztőt is ismer a városban, akik értenek a szakmához, de nem értenek a kriptopénzekhez. Innen jött az ötlet, hogy összehozza a két területet, és létrehozza a dubaji Bitcoin Tower-t.

Az építész LinkedIn profilja. Ezek alapján egy cseppet sem viccel a fickó.

Leggiero és pártfogója, Simone Micheli tervező bemutatták az eseményen a Bitcoin Towerrel kapcsolatos tervüket. A projektnek két változata lesz: egy a metaverzumban és egy fizikailag is megvalósuló épületet szeretnének látni.

Leggiero azt is kifejtette, hogy szeretné, ha a projekt nyitott lenne, és elgondolkodott egy decentralizált autonóm szervezet (DAO) létrehozásának lehetőségén. Ez azt jelenti, hogy a közösségtől is szeretnének visszajelzéseket kapni és szeretnék őket is bevonni a döntéshozatalba.

Az első tervek az épületről,Leggiero prezentációján. Forrás: Cointelegraph

Bár a fizikai helyszín még nem lett meghatározva, Leggiero reményei szerint a torony megépítésére egy központi helyen, a Sheikh Zayed Road közelében kapnak engedélyt.

Leggiero azt is hangsúlyozta, hogy a Bitcoin-torony egy szimbólum lenne, amely erősítené az Egyesült Arab Emírségek kriptovalutákkal kapcsolatos kapcsolatát. Emellett egy fontos központot jelentene a kriptoközösség számára, mind az ott élők, mind a régióban rendezett kriptoesemények látogatói számára.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img