Grayscale: ma délután kiderülhet, hogy ETF-é alakulhat-e a legnagyobb bitcoin befektetési alap

spot_img

A múlt héten elhalasztott Ark ETF döntés után ma a Grayscale Bitcoin ETF ügyében számíthatunk hatósági bejelentésre.

A Grayscale a világ legnagyobb bitcoin befektetési alapja, amiben 624 000 BTC (~18.3 milliárd dollár) van letétbe helyezve. Vezetői még 2021 októberében kértek engedélyt arra, hogy a zárt alapot egy nyitottan működő spot ETF-é alakíthassák, az amerikai tőzsdefelügyelet azonban 2022 nyarán elutasította őket. A Grayscale emiatt beperelte a szervezetet.

A több mint egy éve húzódó eljárásban a felügyelet eddig nem tudta egyértelműen megindokolni, hogy miért utasította el a kérést. A Bloomberg ügyet követő ETF szakértői emiatt a napokban 70%-ra tették annak az esélyét, hogy a Grayscale megnyeri a pert.

“Az ügyben érintett három bíró olyan kérdéseket tett fel a tárgyalásokon, amik alapján úgy érzem, hogy a Grayscale javára születhet döntés.”

Várakozások szerint a bíróság még augusztusban ítéletet hozhat az ügyben, de a szakértők úgy vélik, hogy a tőzsdefelügyelet már ezt megelőzően tehet egy bejelentést. Ha úgy érzik, hogy vesztésre állnak, még egy őket erre kötelező bírósági határozat előtt engedélyezhetik az ETF-é alakulást.

Erre a bejelentésre akár már a mai nap sor kerülhet. Az augusztus 15-i dátumot a hasonló ügyekben tapasztalt eljárási rend miatt tartják valószínűnek.

Ha sor kerül rá, a felügyelet bejelentésre az amerikai piacok nyitása után, vagyis valamikor délután lehet számítani. Az ezzel kapcsolatos gyakorlatot jobban ismerők az amerikai 11:00 órás (magyar idő szerint 17:00 órás) időpont környékét tartják erre a legvalószínűbbnek.

A tőzsdefelügyelet 2021 novemberében több határidős Bitcoin ETF indítását is engedélyezte, ezek azonban az őket terhelő magas költségek miatt kizárólag rövid távú spekulációra alkalmasak. Az ennél sokkal alacsonyabb költségekkel terhelt spot ETF engedélyezése az aranyhoz hasonló, széles körben elfogadott, a hagyományos piacokon is legálisan hozzáférhető befektetési termékké tenné a bitcoint.

Júniusban a világ legnagyobb vagyonkezelője és ETF kibocsátó vállalata, a BlackRock/iShares nyújtott be kérelmet arra, hogy elindíthassa saját spot Bitcoin ETF-ét. Szakértők szerint kizárólag csak idő kérdése, hogy egy ilyen fajsúlyos szereplő megkapja erre az engedélyt. A hatóságot törvényileg szabott keretek kötelezik arra, hogy a BlackRock kérésére választ adjon, aminek első határideje szeptember másodikán fog elérkezni.

Emiatt is fontos a ma délutánra várt Grayscale döntés. Ha lehetővé teszik számukra az ETF-é alakulást, azzal gyakorlatilag 100%-ra növekszik az esélye annak, hogy a Grayscale-nél nagyságrendekkel komolyabb piaci szereplőnek számító BlackRock is lehetőséget kapjon egy spot Bitcoin ETF indítására.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img