Changpeng „CZ” Zhao, a Binance egykori vezérigazgatója és alapítója az első nagyobb befektetését jelentette be azóta, hogy tavaly szeptemberben kiszabadult a börtönből. CZ befektető cége, a YZi Labs 16 millió dollárral támogatta a Sign nevű startupot, amely airdrop szolgáltatásokat és on-chain hitelesítési rendszereket fejleszt.
Fogadás az airdropok jövőjére
A Sign platform célja az új kriptovaluták piacradobásának és elosztásának egyszerűsítése, az ebben résztvevők hitelesítése, és a csalások és a „farmolás” kiszűrése.
Az airdropok során a fejlesztők ingyenes tokeneket osztanak ki egy közösség korai tagjai között, ami segíti a projekt növekedését és a piacralépéshez szükséges kezdeti likviditás megteremtését. Ez a módszer az elmúlt években egyre népszerűbbé vált és bár az utóbbi időben kissé talán lecsengett, a Telegram (TON) blokkláncon továbbra is kedvelt eszköznek számít, ami jelentősen hozzájárult a Sign eddigi sikeréhez.
„A megfelelő tokenelosztás növeli a bizalmat, a kiosztás ellenőrzése pedig kulcsfontosságú része ennek” – mondta Zhao egy nyilatkozatában.
A Sign vezérigazgatója, Xin Yan szerint a vállalat bevétele évi 1.7 millió dollárról 15 millió dollárra nőtt a tavalyi évben, főként a TON blokkláncon zajló airdropok miatt.
„A TON nagyon sokat segített nekünk, mert rengeteg felhasználóval rendelkezik. A tokenek száma és a címzettek mennyisége miatt, a sok felhasználót érintő airdropok váltak az új normává.Ezek kezelése a mi feladatunk.”
A befektetés révén a Sign globális terjeszkedést tervez, valamint kormányzati partnereket kíván bevonni a blokklánc alapú azonosítási megoldások fejlesztésébe.
CZ új birodalma: YZi Labs és a jövőbeli tervei
Zhao cége, a YZi Labs, magát kockázati tőkebefektető és inkubátor cégként határozza meg, amely az AI, a biotechnológia és a blockchain innovációira összpontosít.
A YZi Labs jelenleg 10 milliárd dollárnyi kriptóval kapcsolatos eszközt kezel, amelyeket még a cég elődje, a Binance Labs halmozott fel. CZ vagyonának jelentős része továbbra is rendelkezésére áll, annak ellenére, hogy négy hónapot töltött el egy kaliforniai börtönben, miután a Binance nem tett eleget az amerikai pénzmosás elleni előírásoknak. Bár a Binance vezetésétől örökre eltiltották, úgy tűnik, a háttérben továbbra is az iparág egyik szereplője marad.
A Forbes szerint Zhao a világ 24. leggazdagabb embere, körülbelül 60 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezhet.
A kriptovaluta piac és airdropok jövője
Ahogy az AI és más technológiák lehetővé teszik az új kriptovaluták gyorsabb és egyszerűbb létrehozását, hetente akár egymillió új token is piacra kerülhet, mondta nemrégiben Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója.
Az airdrop, mint a piacralépés módja egyre gyakrabban szerepel az új tokenek marketingstratégiájában,de az ezeket kihasználó farmolók elleni védekezés még továbbra is megoldatlan kérdés maradt. A TokenTable, ami a Sign fejlesztése, ezt próbálja kiküszöbölni, szigorúbb szabályrendszerek bevezetésével és a résztvevők hitelesítésével.