Az Európai Unió felgyorsította a digitális euró bevezetésének előkészületeit, és megvizsgálja a nyílt blokkláncok, például az Ethereum vagy a Solana használatának lehetőségét.
A digitális euró ötlete hosszú évekig inkább távlati projektként szerepelt az Európai Központi Bank (EKB) terveiben, a helyzet azonban megváltozott, miután az USA júliusban elfogadott stabilcoin-szabályozása komoly előnyt adhat a dollárnak a pénzügyi versenyben.
Az európai döntéshozók attól tartanak, hogy ha a dollár-alapú stabilcoinok válnak a határokon átnyúló fizetések új szabványává, az gyengítheti az euró nemzetközi pozícióját és az EU pénzügyi függetlenségét.
Mivel a dollárhoz kötött stabilcoinok már jogi bizonytalanság nélkül terjedhetnek, a mérleg nyelve méginkább az amerikai fizetőeszköz felé billenhet, ami már jelenleg is hatalmas előnyt élvez. A stabilcoin-forgalom több mint 85 százalékát a dollárhoz kötött eszközök adják, míg az euró-alapú tokenek részesedése alig 0.2 százalékot tesz ki, vagyis gyakorlatilag nem létezik.
Nyílt vagy zárt rendszer?
A Financial Times forrásai szerint komoly viták alakultak ki digitális euró technológiai hátterét illetően. A korábbi tervek még egy zárt, az EKB és a nemzeti bankok által felügyelt infrastruktúrát vázoltak fel, ami erősebb kontrollt biztosítana, de sokkal nehezebbé tenné a pénzügyi innovációt.
Az ezzel kapcsolatos fejlesztések azonban rendkívül lassan haladtak, az USA pedig most kész helyzet elé állította az EU-t, amit egyre jobban sürget az idő, hogy választ adjon az amerikai lépésekre.
Emiatt merült fel a már működő és nagy felhasználóbázissal rendelkező nyílt blokkláncok, például az Ethereum vagy a Solana bevonása a digitális euró projektbe. Ezek globális elérhetőséget és gyorsabb felhasználói elfogadást kínálnak, valamint integrációs lehetőséget egy sor, már régóta működő decentralizált alkalmazással. Hátrányként az ezekre gyakorolható kisebb kontroll, valamint a nyílt láncok adat- és tranzakció-átláthatósága merült fel, ami nem kompatibilis az EU adatvédelmi irányelveivel.
Politikai nyomás és szabályozás
Christine Lagarde, az EKB elnöke gyors cselekvésre szólította fel az európai törvényhozókat. Szerinte ha a vállalatok által kibocsátott stabilcoinok túl nagyra nőnek, az gyengíteni fogja a bankok helyzetét, ami a betétállományok csökkenéséhez is vezethet, veszélyeztetve a hagyományos pénzügyi rendszer stabilitását.
Túl sok idő azonban már nem maradt az óvatos tervezgetésre. A EKB digitális euró bevezetését célzó programjának első szakasza 2025. október 31-én zárul, ezt követően a Kormányzótanács (az EKB vezetője és az euróövezet 20 tagállamának nemzeti banki vezetői) fognak dönteni a kiválasztott technológiáról. A tényleges bevezetés már uniós jogalkotást igényel, ami valószínűleg csak 2026-ban fog lezárulni.
Bár a politikai viták élesek, többen tartanak attól, hogy az eredetileg tervezett szigorúbb és zártabb rendszer teljesen elfojtja majd az innovációt és a versenyképességet, ami szélesebb tömegeket ösztönözhet arra, hogy máshol, például dollár alternatívákban tartsák és fialtassák a pénzüket.
Bybit.eu: akár 70 USDC bónusz és iPhone 16 az augusztusi befizetésért