Két fontos bejelentést tett hétfőn a Bitmine Immersion Technologies. Egyrészt újabb jelentős mennyiségű ethereumot vásárolt, másrészt megkapta az engedélyt arra, hogy a New York-i tőzsde magasabb ligájában is elérhetőek legyenek a részvényei.
Mit csinál pontosan a Bitmine?
A Bitmine egy úgynevezett Ethereum treasury vállalat, vagyis a cég fő stratégiája nem a klasszikus termelés vagy szolgáltatás, hanem kriptovaluták, főleg ethereum felhalmozása és kezelése. Ebben a tekintetben hasonló alapelvet követ, mint amelyet a bitcoin esetében korábban a MicroStrategy tett ismertté:
A Bitmine az elmúlt egy hét során több mint 71 000 ETH-t vásárolt, amivel már összesen 4,8 millió ethereummal rendelkezik. Ez a teljes ether kínálat 3,98 százaléka, ami kimagasló arány egyetlen piaci szereplőtől.
A cég eddigi befektetéseinek összértéke 11 milliárd dollár körül alakul, aminek nagy részét, kb. 10,1 milliárd dollárt az ethereum tesz ki. Ezt kb. 850 millió dollár értékű egyéb kriptós, pl.: bitcoin befektetés követi, ami mellett némi készpénzzel és állampapírral is rendelkeznek.
A Bitmine úgy tud ennyi Ethereumot vásárolni, hogy a tőkepiacról von be pénzt, vagyis lényegében a befektetők finanszírozzák a növekedését.
Ennek egyik legfontosabb módja a részvénykibocsátás. A cég részvényeket ad el, a befolyó tőkét pedig kriptovásárlásra fordítja. A befektetők abban a reményben tesznek pénzt a vállalatba, hogy az ethereum árfolyamának későbbi emelkedéséből, illetve a cég növekedéséből később profitálhatnak
A Bitmine helyzetét az is erősíti, hogy a már meglévő ethereum készletéből is képes bevételt termelni.
A coinok nagy részét stakingben tartják, vagyis lekötik őket az Ethereum blokklánc technikai üzemeltetésében való részvételhez, ezért cserébe pedig jutalmat kapnak. A Bitmine esetében kb. 3,3 millió ETH van lekötve, ami körülbelül 7 milliárd dollárt ér. Ez éves szinten közel 200 millió dollár bevételt termel számukra. A cég egy saját staking infrastruktúrát is felépített (MAVAN), amelyben később más intézményi befektetőknek kínálna kamatozó szolgáltatásokat.
A modell lényege tehát az, hogy a cég külső forrásból pénzt szerez, abból ethereumot vásárol, majd a felhalmozott kriptóval igyekszik további hozamot termelni. Ez egy növekedő piacon látványos eredményeket hozhat, de ha az ethereum árfolyama esik, az sérülékenyebbé teszi az egész konstrukciót.
Mi az az uplisting?
Az újabb ethereum vásárlások mellett a Bitmine azt is bejelentette, hogy megkapta az engedélyt az úgynevezett uplisting-re. Ez azt jelenti, hogy a cég részvényei egy kisebb, kevésbé szigorú tőzsdei piacról átkerülnek egy nagyobb, presztízsesebb piacra, jelen esetben a New York-i tőzsde fő piacára.
Ez több szempontból is fontos lehet, mert a legmagasabb ligába való bekerülés nagyobb befektetői bizalmat, több intézményi befektetőt (pl. alapkezelőket), és nagyobb részvény likviditást jelenthet a cég számára. A Bitmine részvényei április 9-től, vagyis csütörtöktől lesznek elérhetőek a NYSE fő piacán, BMNR rövidítés alatt.





