Egyre több elemző látja úgy, hogy a Bitcoin jövője első sorban nem az OG kriptoközösség kezében van, sokkal inkább a vállalatokéban.
Jesse Myers, a Moon Inc. Bitcoin-stratégiáért felelős vezetője szerint a világ jelentős vagyoni átrendeződés előtt áll – a vállalati kincstárak pedig a Bitcoin új főszereplőivé válhatnak.
A Bitcoin aránya radikálisan átalakulhat
Myers május 23-i X-thread-jében kifejtette véleményét:
„A Bitcoin Treasury cégek 2045-re az összes BTC 50%-át fogják birtokolni – sokkal többet, mint amit a legtöbb Bitcoin-hívő el tud képzelni.” – véli.
Szerinte a folyamat már elindult, mivel egyre több intézmény fordul el a hagyományos fiat eszközöktől, mint a kötvények és államkötvények, és keresi a biztosabb, „kemény pénz” alapú menedékeket, mint amilyen a Bitcoin és az arany.
A globális tőke Bitcoin felé áramlik
Myers emlékeztet:
- A világban kb. 1 000 000 milliárd dollárnyi eszközérték van jelenleg.
- Ebből a BTC csupán 0,2%-ot képvisel.
- A világ tőkéjének fele olyan eszközt keres, amely értékőrzőként (store of value, SoV) funkcionálhat – és a Bitcoin ebbe a szerepbe egyre jobban beleilleszkedik.
A BTC a világ összes pénzügyi eszközének mindössze 0,2%-át teszi ki, ugyanakkor egyre több tőke áramlik belé | Forrás: Jesse Myers, X
Jelenleg 318 billió dollárnyi tőke keres új lehetőséget, amely most a kötvénypiacon parkol. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a kötvények hozamai távolról sem képesek lépést tartani az infláció ütemével.

A kötvénypiacon parkoló tőke jelentős része uganakkor szigorú intézményi szabályozásnak van kitéve – tehát nem allokálhatják akárhová. A vállalati BTC-kincstárak (Treasury Companies) pont ezen intézményi tőkének kínálnak új, hatékony csatornát erre a piacra való belépéshez.
Az intézményi felhalmozás óriási méreteket ölt
Myers előrejelzései szerint a Strategy – Michael Saylor cégóriása, amely már most is több mint 576 000 BTC-t tart – 2045-re 70 billió dollárnyi Bitcoin tulajdonosa lehet. Ez minden idők legértékesebb vállalatává teheti. Jelenlegi becsült eszközértéke körülbelül 62,2 milliárd dollár.
A vállalati kincstárak nem egyedi jelenségek:
- Ahogy arról részletesen írtunk korábban, a Twenty One Capital nevű új szereplő 2025 áprilisában jelent meg, a Strike alapítójának (Jack Mallers) vezetésével, Tether, SoftBank és Cantor Fitzgerald támogatásával.
Kapcsolódó: Létrejött az első állami Bitcoin vállalat
- A japán Metaplanet pedig amerikai leányvállalatot indított, hogy agresszívan halmozza fel a Bitcoint.
A Bitbo adatai szerint jelenleg 3,23 millió BTC-t tartanak nyilvánosan jegyzett cégek, magánvállalatok, ETF-ek és országok.
Ez körülbelül 348 milliárd dollárnyi értéket képvisel, ami az összes BTC állomány 15,37%-a!
Myers szerint ez csak a kezdet.

Összegzés – a decentralizáció paradoxona?
- A Bitcoin mindig is a decentralizált pénzügyi jövő szimbóluma volt, de ha Jesse Myers előrejelzései beválnak, akkor a 2045-re rendelkezésre álló BTC fele centralizált vállalati kezekbe kerülhet. Ez új korszakot nyithat: egyrészt stabil, professzionális eszközkezelést biztosíthat.
- Másrészről azonban felveti a kérdést: Mennyire maradhat decentralizált a Bitcoin, ha intézmények uralják a kínálatát?
A válasz nyitott, de a trend egyértelmű: a vállalati kincstárak a következő évtizedek Bitcoin piacának kulcsszereplői lesznek. Az, hogy ez pozitív vagy negatív fejlemény, attól függ, ki hogyan értelmezi a BTC küldetését.

A hodlerek mindenesetre úgy látszik rendkívül jól járhatnak ezzel a szecenárióval. Amennyiben Myers és Saylor fenti várakozási beigazolódnának, úgy vélik a BTC 2045-re 13,4 millió dolláros árfolyamot is elérhetne.