Idén is nagy érdeklődés övezi a ma kezdődő nemzetközi Bitcoin konferenciát. A Las Vegas Venetian Convention and Expo Centerben tartott háromnapos eseményt hatodik alkalommal rendezik meg. Az esemény a világ minden tájáról vonzza a kriptovaluta rajongókat, fejlesztőket, befektetőket és döntéshozókat, a szervezők pedig 30 000 látogatóra, 400 előadóra és több száz kiállító részvételére vállalatra számítanak, amivel az idei találkozó minden korábbinál nagyobb lehet.
A Bitcoin 2025 Konferencia programja
Az idei konferencián kiemelt téma lesz a Bitcoin második rétegű (Layer 2) megoldásainak fejlődése, például a BitVM2 és a cross-chain hidak szerepe, amik lehetővé teszik a decentralizált pénzügyek (DeFi) bevezetését a Bitcoin hálózatába.
A Lightning Network továbbra is nagy figyelmet kap: szakértők elemzik majd, miként teszi a Bitcoint gyorsabbá és olcsóbbá a mindennapi használat során – különösen annak fényében, hogy a Tether már USDT stabilcoint kibocsátását is tervezi a Bitcoin Taproot technológiája segítségével.
A konferencián szó esik majd az új pénzügyi eszközökről is, például a Bitcoin ETF-ekről és a legnagyobb kriptopénzre épülő hitelezési platformokról.
Várhatóan kormányzati tisztviselők és szabályozók is megosztják majd véleményüket a kriptovalutákra vonatkozó jogszabályokról és szabályozásokról, valamint a Bitcoin szerepéről az amerikai pénzügyi rendszerben.
Végül, de nem utolsó sorban a Bitcoin-bányászat képviselői is beszélni fognak az ágazatot alakító terveikről.
A Bitcoin 2025 konferencia előadói
Az eseményen felszólaló ismertebb iparági és politikai szereplők:
- JD Vance – az Egyesült Államok alelnöke
- Michael Saylor – a világ legtöbb bitcoint felhalmozó cégének (MicroStrategy) vezetője
- David Sacks – az elnök személyes mesterséges intelligencia és kriptoügyi tanácsadója
- Donald Trump Jr, Eric Trump – az elnök fiai és kriptós vállalkozásainak képviselői
- Cynthia Lummis szenátor – amerikai szenátor
- Hester Peirce – az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) képviselője
- Byron Donalds – amerikai kongresszusi képviselő
- Bo Hines – a Digitális Eszközök Elnöki Tanácsának ügyvezető igazgatója
- Peter Schiff – a világ egyik legismertebb bitcoin szkeptikusa, közgazdász és arany befektetési tanácsadó
- Ross Ulbricht – digitális szabadságjogi aktivista
- Vlad Tenev – elnök-vezérigazgató, Robinhood
- Adam Back – a Blockstream alapítója, sokak szerint maga Satoshi Nakamoto
- Jack Mallers – az azonnali bitcoin fizetéseket lehetővé tevő Strike alapítója
- Paolo Ardoino – a Tether vezetője
- Justin Sun – a TRON alapítója
- Cameron & Tyler Winklevoss – Gemini kriptotőzsde alapítói
- Dave Ripley – a Kraken vezetője
- Arthur Hayes – A Bitmex alapítója, ismert iparági kommentátor
A Bitcoin konferencia az elmúlt évek során többször is fontos bejelentések színhelye volt. 2021-ben például El Salvador elnöke éppen itt közölte, hogy országa a világon elsőként törvényes fizetőeszközzé teszi a bitcoint, 2024-ben pedig Donald Trump ugyancsak itt jelentette be, hogy elnökké választása esetén a bitcoint az Egyesült Államok nemzeti tartalékeszközei közé emeli, az országot pedig a globális kriptogazdaság központjává teszi.
Ugyanezen az eseményen hangzott el a rendezvény főszervezőjétől az is, hogy több arab állam is bitcoin felhalmozásba kezdett. Az akkor még konkrét forrás nélküli pletyka azóta szintén megerősítést nyert, miután Abu Dhabi 400 millió dolláros bitcoin befeketést és a világ legnagyobb kriptotőzsdéjébe, a Binance-be való 2 milliárd dolláros befektetést hajtott végre. Nem kizárt tehát, hogy az idei rendezvény is tartogat majd valamilyen nagyobb horderejű meglepetést.
A bitcoin árfolyama a 111 900 dolláros történelmi rekord közelében, 107 000 és 110 000 dollár között ingadozik az eseményt megelőző órákban.
A hétvégi megingás ellenére továbbra is csúcsközelben a bitcoin