Miközben az ethereum árfolyama továbbra is messze jár korábbi rekordjától, a tokenre nyitott pozíciók új történelmi csúcsra emelkedett a legnagyobb kriptotőzsdén.
A Binance-en már közel 3,7 millió ethernyi pozíció van nyitva, ami azért fontos, mert a nyitott pozíciók (open interest) növekedése azt jelzi, hogy egyre több tőke és egyre nagyobb spekulatív érdeklődés áramlik vissza a piacra. A Binance jelenleg az összes nyitott pozíció több mint 44 százalékát adja, vagyis meghatározó szereplője az ETH határidős kereskedésének.
A háttérben azonban nem egyértelműen optimista piaci környezet áll. Az ether árfolyama 67 százalékkal van a korábbi történelmi csúcsa alatt, vagyis a befektetők jelentős része továbbra is veszteséges. Vannak, akik szerint éppen ez az állapot vonzhatja be azokat, akik szerint a piac már túladott szintre került.
A vevők lassan visszatérnek
A Binance adatai alapján az ethereum Taker Buy/Sell aránya a hónap eleje óta emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a június 5-e előtt inkább eladói dominanciával jellemezhető időszak után kiegyensúlyozottabbá vált a vételi és eladási oldal aktivitása.
Ez önmagában még nem jelent fordulatot, de arra utal, hogy a piacon legalább részben kezd megjelenni a vásárlói érdeklődés, és a piac már nem kizárólag az eladók irányítása alatt áll. Az emellé visszatérő rekord open interest azonban nemcsak a visszatérő érdeklődés jele, hanem kockázatot is jelenthet.
Pusztán abból, hogy nő a nyitott pozíciók összértéke, nem lehet megmondani, hogy a piac többsége emelkedésre vagy további esésre játszik. A határidős piacon felhalmozódó pozíciókat gyakran magas tőkeáttétellel nyitják meg, ez pedig egy hirtelen árfolyammozgást könnyen felerősíthet, és kiütheti az ellenkező irányba fogadó pozíciókat. Vagyis egy emelkedés a shortosokat, egy esés pedig a longosokat kényszerítheti hirtelen zárásra, ami tovább erősítheti a mozgás intenzitását.
Azt tehát ezekből az adatokból nem lehet kiolvasni, hogy melyik irányba várható a következő lépés, az viszont valószínű, hogy ha nem csökken természetes módon a nyitott pozíciók összértéke, akkor valószínűleg egy gyors és nagy kilengésre kerülhet sor az ethereum grafikonján.
Közel a 200 millió ethereum-tárca
A határidős piacok aktivitása mellett az Ethereum-hálózat alapadatai is figyelemre méltók. A Santiment hívta fel a figyelmet arra, hogy az Ethereumon már közel 195 millió nem üres tárca található.
Összehasonlításképpen: a bitcoin esetében a nem üres tárcák száma körülbelül 59 millió, vagyis az Ethereum ezen a téren jóval nagyobb aktivitást mutat. A különbség részben abból fakad, hogy az Ethereum nem pusztán értéktárolóként működik, hanem a DeFi, a staking, a tokenizáció és számos egyéb on-chain alkalmazás alapjaként is. Vagyis az Ethereum hálózaton sok felhasználó nemcsak tartja az eszközt, hanem különböző tranzakciókhoz, szolgáltatásokhoz és alkalmazásokhoz is használja azt.
✍️ TL;DR: Ethereum closing in on 200M non-empty wallets despite high crowd FUD
📊 Metrics Used: Total Holders
🔗 Link to chart: https://t.co/ftzphmty9W📈 Ethereum's network continues to grow exponentially, compared to other top caps, despite facing some of the most negative… pic.twitter.com/qRUtxqhOr6
— Santiment Intelligence (@SantimentData) June 10, 2026
A piac fél, a hálózat közben nő
Az ethereum körüli piaci hangulat az elmúlt hónapokban kifejezetten gyenge volt. A közösségi médiában egyre gyakrabban jelennek meg azok a vélemények, amelyek szerint az ETH elveszítette lendületét, miközben más blokkláncok vagy éppen az AI-hoz kapcsolódó befektetések nagyobb figyelmet kaptak.
Kétségtelen hogy a hangulat rossz, a makrokörnyezet pedig továbbra sem kedvez a kockázatos eszközöknek. A befektetők egy része azonban nemcsak a veszteségekre figyel, hanem arra is, hogy a hálózat használata tovább nő. Ez pedig egy olyan pont lehet, ahol a legnagyobb piaci viták elkezdődnek: vajon egy kifáradó eszközről van szó, vagy egy olyan hálózatról, amelynek fundamentumai erősebbek, mint amit az árfolyam jelenleg mutat?





