Figyeld a projektvezető kommunikációját!

Megosztom

Ahogy azt a klasszikus tőzsdei, üzleti világban megszokhattuk, a vezető kommunikációja kényes dolog, nagy súlya van. Sőt, nem csupán a kommunikációjának, magának a személynek is, nem ritka, hogy az alapító halála, betegségének híre üt egyet a részvény árfolyamán.

A kripto világban hatványozottan jelenik meg ugyanez, a vadnyugati környezetben eleve óriási, akár napon belüli ingadozásokat látunk, nem elég, hogy a projektvezetők megnyilvánulásai is befolyásolják az árfolyamokat.

Viszont mint minden hatékony eszközzel, ezzel is lehet élni, visszaélni egyaránt. Bizony, sok kriptovaluta projekt vezetője ezt gondolkodás nélkül meg is teszi, úgy igyekszik rángatni az árfolyamot tweetekkel, Facebook posztokkal, ahogy macska játszik az egérrel.

A logika könnyen átlátható, ha megtudunk valamit, ami nagyon nagy dolog a coin életében, akkor nyilván veszünk belőle, hiszen úgy fel fog menni az ára, hogy csak na. Partnerség a százmillió felhasználót felvonultató webshop óriással, ilyen technológiai újítás, olyan Nobel-díjas új csapattag. Hát persze.

Lássunk néhány tippet azt illetően, hogy milyen a hiteles, komoly kommunikáció és milyen az, amikor a saját coinok értékét akarják csupán a mennyekig felverni az alapítók. Fontos látni, hogy cseppet sem illegális kommunikációval manipulálni egy coin értékét, mindenki azt mond, amit csak akar, ez a projektvezetőre is igaz.

Más kérdés, hogy tehet e valótlan állításokat, erről majd később. Az alábbi példákkal azt demonstrálom, hogy noha rengeteg formája lehet a kommunikációnak, a szándék és csak is a szándék szerint megkülönböztethetünk két alapvető típust.

Organikus, tájékoztató kommunikáció

Ebben a típusban a projektvezető egész egyszerűen tájékoztat arról, hogy mi zajlik épp az adott coin háza táján. Nagyon fontos, hogy minél több konkrétumot látsz, annál biztosabb lehetsz abban, hogy nem manipuláció, egész egyszerűen az érdeklődők, érdekeltek informálása a cél.

Semmi baj nincs azzal, ha egy tweet-et úgy zár az illető, hogy „lesz egy nagy bejelentés, hamarosan…”, természetes, hogy fenn akarja tartani az érdeklődést, bíztatni akar. Az üzleti élet, különösen a kriptovaluták új világa a szórakoztatóiparral is mutat rokon vonásokat, ez nem csupán pénzkereseti lehetőség, sokunknak izgalmas kaland is egyben.

A fenti tweet Charlie Lee, Litecoin alapítótól származik. Találomra választottam a sok közül egy olyat, ami magáról a coinról szól. Egész egyszerűen beszámol arról, hogy adott egy új eszköz, amivel a kereskedők elfogadhatnak LTC-t, ha akarnak.

Itt tegyünk egy kis kitérőt. Charlie Lee eladta (!) az összes Litecoin-t amit birtokolt néhány hónappal ezelőtt. Hogy miért? Azért, hogy kivonja az egyenletből azt a feltételezett tényezőt, miszerint az online jelenlétével, interjúkkal, tweetekkel, egyebekkel manipulálni akarná az árfolyamot a saját hasznára. Bárcsak mindenki így gondolkodna…

Manipulatív célú, mesterkélt kommunikáció

Ebben a típusban ordít a projektvezető szinte minden megnyilvánulásáról, hogy bármi áron felfelé akarja tornázni az árfolyamot. Hangzatos, többnyire üres kijelentéseket tesz, kézzelfogható információkat nagyítóval kell keresnünk. “Valami nagy dolog készülődik…”

Ez remek, néha még igaz is, de ha heteken keresztül csak arra a misztikus nagy dologra várunk, újabb tweetekben is csak annyit tudunk meg, hogy “hamarosan…”, akkor jó okkal feltételezzük, hogy csak hype-ról van szó, manipuláció az egész.

Ez a tweet pedig Justin Sun-tól, a kétes hírű Tron vezetőjétől származik. “Újabb tőzsde veszi fel a Tron-t, hamarosan… vajon melyik az?” Nem, még véletlenül sem állítom, hogy a Tron egy scam (átverés, lehúzás) célú coin lenne! Azt sem állítom, hogy Justin csak és kizárólag ilyen tweetekkel operál, ez egyszerűen nem igaz.

Amit figyelnünk kell az a mennyiség és az arányok. Milyen arányban vannak a tisztán tényeket közlő tweetek, posztok és milyen súlyt kapnak a megfoghatatlan, jövőbeni eseményekre utalgató írások. Tendenciákról van szó, ritkán vannak tiszta típusok.

Nem mindenki rossz szándékú bűnöző, aki üres frázisokat durrogtat és nem mindenki jó szándékú zseni, aki teljes őszinteséggel, higgadtan számol be a fejleményekről. Semmi sem fekete vagy fehér! De egy kis odafigyeléssel fontos benyomásokat kaphatunk valakinek a mentalitásáról, szándékairól.

Figyeld a projektvezető kommunikációját mielőtt pénzt fektetnél egy kriptovalutába, hallgass a megérzéseidre, légy körültekintő! Ígértem, hogy beszélek a valótlan állításokról. Egy hiteles ember csak valós állításokat fog tenni, egy hiteltelen pedig mindig táncolni fog a megfogható és a megfoghatatlan határmezsgyéjén.

Sosem fogsz direkt „hazugságokat” olvasni egy manipulatív embertől, olyasmit, ami nesze semmi, fogd meg jól, fából vaskarika és társaik annál inkább. Kristálytiszta, egyszerű tényeket keress a projektvezető megnyilvánulásaiban.

Ha tetszett a poszt, kövess a Facebookon továbbiakért!

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel