Bitcoin Nagykövetség nyílik az Egyesült Államokban

spot_img

Jeffrey Tuckert az anarcho-kapitalista libertariánus közgazdászt talán sokan ismerik a magyarországi bitcoin szcénában is.

Rendszeresen szokott nyilatkozni a blokklánc és bitcoin témák kapcsán és előszeretettel hívják meg televíziós beszélgetésekbe is ha úgy adódik, ahol általában elmondja a markáns véleményét.

Gondolatain jómagam is el szoktam merengeni, ha úgy alakul.

Most azzal került be a hírekbe a mi jó Jeffrey barátunk, hogy Georgia államban (U.S.A.), azon belül is Atlantában szeretné létrehozni az első amerikai Bitcoin Nagykövetséget.

Az atlantai Bitcoin Nagykövetség, vagyis Jeffrey legutóbbi projektje, már most nyitva van az érdeklődők előtt, de hivatalosan még nem nyitottak meg, az majd csak áprilisban fog megtörténni.

Egyrészt a nagyközönség minnél kényelmesebb fogadására alkalmassá kell tenni a helyet, aztán kellenek még oda kripto ATM-ek is, össze kell állítani az összes vállalkozást és szolgáltatást,amit majd a Nagykövetség látogatói elérnek és így tovább.

Szóval úgy tűnik, hogy munka van még bőven.

A Nagykövetség egyik húzó szolgáltatása a kripto pénztárca helyreállítás lesz, ami főleg az „elveszett” bitcoinok visszaszerzésére irányul majd.

(Elvesztés alatt a tárolás kapcsán a hozzájuk tartozó jelszavak elfelejtését kell leginkább érteni a cikk alapján)

Különböző technikákat és gépeket használ jelenleg is Jeffrey egyik barátja a bitcoin „visszanyerés” kapcsán az ún. bruteforce visszafejtéshez (vagyis amikor az összes lehetséges kombinációt végigjátszva igyekeznek megfejteni a kódot egy számítógépes programmal, amely ezt automatikusan végzi és a folyamat sebessége a hardver erősségének megfelelően gyorsul.)

„Emellett ingyenes szemináriumokat, fizetős szemináriumokat, táborokat, tréningeket, meetupokat és konzultációkat is tartunk majd, mindezt a coworking irodánkban lévő területeken.

Természetesen különböző cégek kriptóhoz kötődő szolgáltatásai is megtalálhatóak majd nálunk.

Ez a nagykövetség modelljének a szépsége.  Szeretnék egy nagykövetséget látni minden nagyvárosban az országban és a világon. – nyilatkozta Tucker úr.

Helyszínként a WeWork coworking tereit választották, ahol a szükséges infrastruktúra már rendelkezésre áll, éppúgy, mint a kávé, a sör/bor, a kényelmes kanapé, képernyők, projektorok, vetítő vásznak, éjjel-nappali nyitvatartás és az őrzött parkoló is.

Az ötlet egyébként nem új, ahogy ezt Tucker úr megjegyezte, hanem Izraelből (Tel Aviv) származik, de úgy tűnik, hogy annyira megihlette Jeffreyt, hogy szerette volna mihamarabb a saját amerikai nagykövetség-hálózatát is felállítani.

Ti mit gondoltok? Szívesen látnátok egy hasonló Bitcoin Nagykövetséget Magyarországon is?

Forrás: itt.

 

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img