Az újságírónak néha könnyű dolga van, annyira adja magát egy téma, hogy nem kell sem frappáns bevezető, sem hosszas kertelés. Ugorjunk hát bele. A Wu-Tang Clan nevezetű rap együttes 2004-ben elhunyt vezetője, Ol’ Dirty Bastard (magyarul talán: Öreg Koszos Korcs) a zenéjén túl valaki mást is hagyott maga után erre a kegyetlen világra.
Ez a valaki nem más, mint a kisfia, Young Dirty (talán: Kis Koszos). Polgári nevén Bar-Son James úgy döntött nemrég, hogy Dirty Coin néven saját kriptovalutát alkot. A Link Media kiadóval közösen létrehozandó token a TAO blokkláncon működik majd, elsődleges célja Young Dirty készülő albumának finanszírozása.
E mellett persze koncertjegyeket és emléktárgyakat is vehetnek majd a rajongók segítségével. Nem ez az első alkalom, hogy egy zenész saját kriptovalutával jelentkezik. Sőt, az ICO mintájára már önálló fogalommal is illethetjük a jelenséget, ez az “Initial Artist Offering”. Mi több, színészek és egyéb hírességek is felbukkannak egy-egy ICO körül, Steven Seagal, Dj Khaled és mások is igyekeznek lépést tartani a divattal. Akarom mondani: az innovációval.
Hiába, ha egy eszközhöz bárki hozzáfér, abban még potenciál is van, akkor jó sokan fognak élni vele. Nagy kérdés, hogy hogyan hat a kriptovaluták fejlődésére az, hogy boldog, boldogtalan csinálhat magának egy saját projektet. A Putin Coin, a Disney Coin és társaik már jól ismertek, úgy tűnik azonban, hogy a shitcoinok új generációjával találkozhatunk hamarosan.
Ha tetszett, kövess a Facebook-on továbbiakért.