Mesterséges intelligencia írt egy White Paper-t

spot_img

A gépek lázadása jól lehet még odébb van – reméljük – de a mesterséges intelligencia területére borított aranyeső csak nem akar apadni. Ahol kutatási pénz van ott bizonyítani is kell, legalábbis kézzelfogható “eredményeket” felmutatni. Ha nincs eredmény (minél látványosabb, annál jobb), akkor egy idő után pénz sem lesz. Hiába, a tudomány is kőkemény üzlet, nincs mit tenni.

Nem tudjuk, hogy a fenti megfontolásból vagy más okból, de megjelent egy White Paper amit bizony egy mesterséges intelligencia rendszer alkotott. Persze nem csak úgy, a levegőből kellett kitalálni egy blokklánc projektet szegény szoftvernek, kapott száz White Paper-t, azokat jól elolvasta, majd nekilátott az önálló munkának. Először lássuk a struktúrát:

  • Bevezetés
  • Probléma
  • Token felhasználási területek
  • ICO
  • Tőkefelhasználás
  • Csapat

Már a fejezeteket látva elégedetten csettinthetünk, ez aztán a kriptopénz! Bizonyám, a projektek döntő többsége pontosan ezekkel a pontokkal fut neki a nagyérdemű kegyeiért vívott harcnak. A token felhasználási területeket boncolgató részben előkerültek a varázsszavak, DAO, szavazás, stakeing, konszenzus és egyebek.

Bizony az anyag egészéről, leggalábbis jelentős részéről elmondhatjuk, hogy szinte összetéveszthetetlen a legtöbb hasonszőrű munkával. Húszmillió dollárt akarnak elérni, erre kevesebb mint egy hónapot adtak maguknak a nemlétező alapítók. Szintén olyan pont, ami a legtöbb ICO-ról elmondható.

Az összegyűlt tőke 80%-a megy fejlesztésre, a maradék üzletfejlesztére, a projekt előremozdítására. A csapatról szóló rész különösen izgalmas, megtudhatjuk, hogy:

40 év blokklánc tapasztalattal rendelkeznek a csapattagok, Vitalik Buterin az egyik tanácsadó.

Azért ez nem semmi, a Mikron-hoz mi is igyekeztünk megnyerni Buterint, sajnos nemet mondott. A negyven éves tapasztalat pedig lélegzetelállító. Komolyra fordítva a dolog tanulsága az, hogy a havi több ezer új ICO java része bármiféle eredetiség vagy kézzelfogható use-case nélkül megy neki a nagyvilágnak. Ez pedig baj, a lufit csak tovább fújja minden egyes szerencsevadász, aki ezen a területen próbálkozik.

De nincs mit tenni, minden új technológiának, piacnak ez a sorsa, ellepik a nehezen komolyanvehető “vállalkozók” de ennyi baj legyen. Mindenesetre reméljük, hogy nem jelenik meg 2009-ben egy feltűnően kisportolt testalkatú ismeretlen, hogy elbeszélgessen Satoshival vagy jól bevásároljon.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img