Mire számíthatunk a közelgő BNB égetés kapcsán?

spot_img

A whitepaperben igérteknek megfelelően, a Binance immár negyedik alkalommal fogja elégetni BNB tokenjeinek egy részét. Az eseményre két hét múlva, július 18-án fog sor kerülni.

Az égetés azt jelenti, hogy a kriptopénzt egy nem létező, hibás wallet címre küldik, amihez így soha többé nem lehet hozzáférni. Ezzel csökken a forgalomban lévő coinok mennyisége, ami hosszútávon növeli azok értékét. Az égetés folyamata során – melyet minden harmadik hónapban tartanak meg – az utolsó égetés óta elért profit 20%-nak megfelelő BNB tokent vásárolnak vissza a piacról, majd küldik egy elérhetetlen wallet címre.

Az elsőre tavaly október 18-án került sor. Az $1.3 körüli ár nem sokat változott, de az azt megelőző napokban már enyhén csökkenni kezdett az árfolyam.

A másodikat január 18-án tartották, de ezt csak 3 nappal korábban, január 15-én jelentették be. Az árfolyam a bejelentést követően azonnal bezuhant és $24-ról egészen $7-ig szúrt le, majd az eseményt követő napon $18-ig emelkedett.

A harmadik égetés április 18-án volt. Az ár ezt megelőzően ismételten csökkenni kezdett, majd szinte rögtön megindult fölfelé. A BNB ebben az időszakban több 20-30%-os kilengést is produkált, így nem jelenthető ki egyértelműen, hogy ez állt a dolog hátterében.

Az első három égetés tapasztalatai alapján a BNB árfolyama mindig egy csökkenő trendben volt az égetést közvetlenül megelőző napokban, az utolsó kettőnél viszont ezt követően szinte azonnal növekedésnek indult. Azoknak akik ez alapján úgy gondolják, hogy rövid távú haszon reményében megpróbálják majd megjátszani az újabb égetést követő időszakot, azt tanácsoljuk legyenek nagyon óvatosak.

Amint a fenti képen is látható, a BNB egyike azon kevés kripotpénzeknek, amik a 2018-as medve trendben is növelni tudták értéküket. A Binance tokenjének árfolyama január 1-én $8.5 körül alakult és júniusban már $18 fölé is emelkedett. Jelenleg $13.92-t ér. Ez a csúcson, dollárban kifejezve egy erős 100%-os hasznot jelentett. A BNB/BTC grafikon viszont már egy merőben más képet mutat nekünk.

Jól látható, hogy a BNB ebben az évben 3 jelentősebb bull run-t tudhat már maga mögött. Az első 242%-os, a második 125%-os, a harmadik 89%-os árfolyam emelkedéssel járt és összességében 330%-os BTC-ben kifejezett hasznot hozott azoknak, akik 6 hónapon keresztül megtartották tokenjeiket.

A kriptopénzek tavalyi ugrásszerű növekedése után bekövetkező árfolyamesés valószínűleg mindenkiben tudatosította, hogy semmi sem sem tart örökké. Ha pedig vetünk egy pillantást a grafikon alján található, forgalmat mutató indikátorra, akkor egyértelműen látszik, hogy a növekedések egyre kisebb forgalom mellett következtek be. Már egyre kevesebben vásárolnak Binance Coint, mert akinek volt már elkezdte eladni, hogy profitot realizáljon és minél magasabbra emelkedett az árfolyam, annál kevesebben tértek vissza, hiszen nem akartak beleragadni egy emelkedő, de már láthatóan kifulladó trendbe.

A BNB bizony megérett egy jelentősebb, BTC-ben kifejezett korrekcióra, ami valószínűleg be is fog következni ha a BTC árfolyama ismét emelkedő trendbe lép. A BNB-t sokan egyfajta Új Tetherként is kezelték és inkább ebbe és nem USDT-be menekültek a nagyobb visszaesések során. Ha a bitcoin árfolyama emelkedni kezdene, értelemszerűen csökkenne az ezirányú igény a BNB iránt.

A tőzsdei grafikonok történelmében nem lenne példanélküli, ha az eddigi három “lépcsőfok” után egy negyediket, esetleg ötödiket is meglépne  felfelé a BNB. Ugyanakkor mi azt tanácsoljuk, hogyha ezzel a tokennel kereskedtek, mindig tartsátok fél szemeteket az árfolyam alakulásán.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img