A minap beszélgettem egy cimborámmal, aki már régóta utazott kriptós dolgokban, legalábbis régebb óta, mint én. Nagyon gyászos volt a hangulata, és a racionális érvelés nem is igazán hatotta meg.
Ennek már vége van, ezt is felfalták a nagyok, a bálnák úgy rángatják az árfolyamot, ahogyan csak akarják, én már nem hiszek benne, és így tovább…
Nagyon elkeseredettnek tűnt, és nem is egészen értettem, hiszen nem egyszer beszéltük meg józanabb hangulatban, hogy igen, ez a jövő, ahol aki résen van, vagy elszánt, az nagy pénzt csinálhat. Ahol bárki létrehozhat fizetőeszközt, és lehet, hogy az nem fog érni semmit, de ez csak rajta, az ötletén, a csapatán, azaz a pénze mögötti “fedezeten” fog múlni.
Ahol többé senki illetéktelen nem túrkálhat a zsebedben; ahol pénzt termelhetsz magadnak anélkül, hogy rabszolgaként kéne gályáznod akárkinek.
Rengeteg izgalmas aspektusa van ennek, de mindegyik ugyanabba az irányba mutat: garancia ugyan nincs, de az esély, a lehetőség ott van akárki számára a kitörésre, az érvényesülésre, aki elég kitartó hozzá, elég merész hozzá, elég felkészült.
Engem ez ragadott meg a leginkább annak idején. Olyan ez kicsit, mint az Újvilág, a Vadnyugat, és az aranyláz.
Csupa lehetőség, csupa nyitott kapu. És persze a többségnek felkopik az álla, de ez nem valami intézményesített lehúzás eredménye, mint most, hanem saját döntéseké. Páran pedig feljuthatnak a csúcsra. Nem azért mert beleszülettek, hanem mert megküzdöttek érte.
ETF ide, medvék oda, én továbbra is hiszek ebben a vízióban, és ott leszek, amikor majd eléri a kritikus tömeget a közösségünk létszáma. Kitartás.
