Egy brazil vállalkozó kripto-hostelt nyitott, de nagyobb tervei vannak

spot_img

Rio de Janeirotól nem messze, egy Paraty nevű településen nyitott meg Brazília első hostelje, ami 100%-ban kriptopénz alapon működik. Paraty népszerű turistacélpont, híres a festői tájról, mely körülveszi, és a portugál időkből megmaradt történelmi belvárosról.

Az építész végzettségű Alessandro Santos álmodta és nyitotta meg a helyet, elmondása szerint azért, mert olyan sok turista kérdezgette a helyieket, hogy elfogadnak-e kriptót, hogy úgy érezte, ez a piaci rés fenn tudna tartani egy szállót.

Santos elmondta, hogy a szálláson kívül az ételért, a bárban az italokért, és akár a szervezett körutazásokért is lehet, sőt illik náluk Bitcoinban fizetni.

…Később szeretnénk majd bármilyen olyan kriptopénzt is elfogadni, ami könnyen váltható valamelyik nagyobb tőzsdén, mint pl. a Bittrex.

– tette hozzá, majd beszélt kicsit a távlati terveiről is.

Hiszek benne, hogy van akkora támogatottsága a dolognak a környéken, hogy több fogadót és éttermet is be fogunk tudni vonni hamarosan.

Bízzunk benne, hogy Santos sikerrel jár, hisz a globális elfogadottság az ilyen apró erőfeszítések összességéből fog megszületni egyszer.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img