A hétvégén Buenos Airesben találkoztak a világ 20 legnagyobb gazdaságát tömörítő országok, a G20 képviselői. Az ülés végeztével a résztvevő politikusok egy írásos dokumentum aláírásával fejezték ki szándékukat arra, hogy megoldást találjanak a kriptopénzek adóztatásának kérdésére.
A tervezet megemlíti egy nemzetközi rendszer bevezetését, ami kifejezetten a nemzetközi utalások (cross-border electronic payments) adóztatását célozná. Jelenleg az egyes államoknak nincsen lehetőségük arra, hogy más országok közigazgatási területein járjanak el az ezzel kapcsolatos ügyekben, ugyanakkor bizonyítható, hogy ezt a kiskaput sokan adóelkerülésre használják fel, “amit a kriptopénzek tettek lehetővé”
Engedély nélküli tőzsdén tartod a kriptód?
Július 1. óta EGT-ben csak MiCA-engedéllyel lehet kiszolgálni az európai ügyfeleket. Az OKX megszerzett minden engedélyt – és aki most költözik át, akár 8% bónuszt kap az új befizetésére!
[Váltok szabályozott tőzsdére →]
Az egyeztetéseket a jövőre Japánban megrendezésre kerülő előkészítő üléseken, majd és az év végi G20 csúcson folytatják, a végső határozat elfogadására pedig a 2020-as ülésszakban kerülhet sor.



