Bitcoinpárti az amerikai elnök új kabinetfőnöke

spot_img

2019-től Mick Mulvaney tölti be az amerikai elnök kabinetfőnökének tisztségét. Számunkra ez azért érdekes, mert a múltban Mulvaney több olyan kijelentést tett, melyből arra következtethetünk, hogy a dollárt leértékelő, az amerikai jegybank szerepét betöltő, de magánkézben lévő Federal Reserve-vel (FED) szemben igen kritikus Mulvaney bizony jól érti, és pozitívnak tartja a Bitcoin egyik legfontosabb tulajdonságát, azt, hogy semmilyen nemzetállam által nem manipulálható a működése.

A most a kriptós média által felkapott kijelentéseit még 2016-ban tette:

“A Federal Reserve leértékelte a dollárt és megfojtott a gazdasági növekedést. A Bitcoint éltette [egy rendezvényen], és egy olyan pénznek nevezte, melyet semmilyen kormány nem tud manipulálni.” – áll a Washington Post újságírójának tweetjében.

A kinevezéstől nem várhatunk azonnali hatást a kriptopénzekkel kapcsolatos szabályozói hozzáállásban vagy az árfolyamokban. Fontos azonban a tény, hogy az amerikai kormányzat legmagasabb szintjén januártól olyan ember is található, aki tisztában van a kriptopénzek működésével és értékajánlatával, ez pedig a napjainkban a szektor fejlődését még inkább fojtó állami szervek, a Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) és a Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jövőbeli döntéseit pozitívan befolyásolhatja.

“A SEC egymaga teszi tönkre a fejlődés következő lépcsőjét”

Biztosak azért abban nem vagyunk, hogy a közeljövőben, akár nyilvános fórumokon, újra fogjuk hallani Mulvaney Bitcoin és annak ideológiáját támogató gondolatait. Jó mutatja a lassan egy éve tartó medve piac okozta általános érdektelenséget, hogy az ehhez hasonló, pozitív hírekre a piacnak 0 reakciója van.

A tömegek érdeklődésének visszatértére, és tömeges vásárlásra akkor számíthatunk, ha a hírekbe újra az árfolyamok emelkedésével és pozitív adopciós hírekkel kapcsolatban kerülnek majd be a kriptopénzek. Az amerikai részvénypiac gyengélkedése hamarabb adhat lendületet a piac észhez térésének, mint azt a korábbi medve időszakok tapasztalatai alapján gondolhatnánk.

 

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img