Sírba vitte a számlákhoz való hozzáférés titkát a tőzsde igazgatója

Megosztom

A QuadrigaCX egy 2013 óta működő kanadai kriptopénz tőzsde, aminek tulajdonosa biztonsági okokból az itt elhelyezett coinok jelentős részét offline módon tárolta.  Egy helyi lap cikke szerint, a cold wallethez kizárólag a 30 éves igazgatónak volt hozzáférése, aki azonban nem sokkal karácsony előtt életét vesztette.

A váltó 92 000 ügyfelének nagyjából 150 millió dollárnyi vagyonából, jelenleg alig 300 000 dollárnyi érhető el. A halott özvegye szerint, a férje a saját, jelszavas védelemmel ellátott laptopját használta üzleti ügyeinek intézésére, amihez senki más nem rendelkezett hozzáféréssel. Az ezen tárolt adatokat egy hacker segítségével is megpróbálták megszerezni, de nem jártak sikerrel.

A csődeljárás alá vont cég most az Ernst & Young segítségével próbálja meg eladni a Quadriga-t, hogy az így befolyt összeggel kártalaníthassák az ügyfeleket. Az auditáló cég már egy jelentést is készített, mely szerint semmilyen könyvelésre utaló iratot nem találtak, így megállapíthatatlan, hogy melyik számlatulajdonos pontosan mennyi pénzt tárolhatott az oldalon.

Az ügy kapcsán megemlített másik furcsaság, hogy az igazgató nem váratlanul, hanem egy elhúzódó betegség következtében halt meg, ami előtt néhány héttel egy végrendeletet is készített, vagyis állítólag annak ellenére sem adott másnak hozzáférést az offline tárcákhoz, hogy tisztában volt egészségi állapotának romlásával. Hagyatéka egyébként 2 ingatlan, egy repülőgép és 100 000 dollár készpénz volt.

Az esetről beszámoló Globe több számlatulajdonost is megkeresett, akik szerint a tavalyi évben már egyre lassabbá váltak az általuk kezdeményezett kiutalások. A lapnál úgy tudják, hogy az ügy legnagyobb vesztese az a magánszemély lehet, aki 70 millió dollár értékű kriptopénzt tárolt a Quadriga-n.

“Nem életszerű, hogy egy kriptotőzsde igazgatója kizárólag egyedül férhessen hozzá az ott tárolt értékekhez.” – tette hozzá egy helyi szakértő.  Az ügy érintettjei néhány nap múlva a Nova Scotia-i Legfelsőbb Bíróságon ismertethetik álláspontjaikat.

Bár még csak egy hónap telt el az évből, idén ez már a második jelentős, kriptotőzsdék ügyfeleit érintő negatív hír. Néhány nappal ezelőtt a Cryptopia feltöréséről kellett hírt adnunk. Ezek a esetek is intő példái annak, hogy a mások által felügyelt kriptopénzeinknek bármelyik pillanatban búcsút inthetünk, ezért a tőzsdék helyett mindenképpen érdemes más megoldást választani. Szerkesztőségünk tagjai közül többen is a Ledger Nano S hardveres tárcáját részesítik előnyben, ami jelenleg 19 199 Ft-ért érhető el a gyártó honlapján, de már előrendelhető annak fejlesztett és hamarosan debütáló, mobiltelefonokra optimalizált változata is.

Előrendelhető az új Ledger Nano X tárca

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel