NEO fejlesztői konferencia és új iroda Seattle-ben

spot_img

A napokban Seattle-ben tartják a NEO projekt fejlesztői konferenciáját. Két napon keresztül iparági nagyágyúk és a NEO ökoszisztéma prominens alakjai beszélnek az utóbbi év kihívásairól és eredményeiről, valamint vázolják fel az előttük lévő időszakra vonatkozó terveket és mérföldköveket. A harmadik napon az érdeklődő fejlesztők workshopok keretében megismerkedhetnek meg a NEO működésével, és kaphatnak válaszokat például a City of Zion (Neon Wallet) fejlesztőcsapat mérnökeitől konkrét kérdéseikre.

Az első napról készült közel 8 órás videó már felkerült YouTube-ra:

Erik Zhang, a NEO egyik társalapítója twitteren erősítette meg tavaly év végén, hogy a csöndesebb medve időszak során a NEO továbbra is a korábban kitűzött célok, a “minden digitalizációjára” épülő okosgazdaság és a nagy volumenű kereskedelmi alkalmazások felé halad. A konferencia befejeződése után igyekszünk egy, a közzétett fejlesztési irányok és roadmapeket összefoglaló bejegyzést is közzétenni. A “kínai Ethereumként” is emlegetett NEO népszerűségét kínai beágyazottságának, konkrétabb céljainak és a nem elhanyagolható GAS osztalékának köszönheti. Megfelelő tárcában vagy pl. a Binance felületén tartott NEO-nk után évi 3-4% értékben csordogáló GAS token üti markunkat.

A NEO egyébként pont Seattle-ben nyit új irodát, még februárban. Az USA észak-nyugati csücskének nagyvárosa híres pezsgő innovációs közegéről és fejlesztői közösségéről, így tökéletes ugródeszkaként szolgálhat az amerikai terjeszkedéshez. Az új iroda élén John deVadoss, korábbi Microsoft igazgató csatlakozik a NEO csapathoz.

A konferencia és az új iroda hírére lódulhatott meg az utóbbi napban az árfolyam, a Binance tőzsdén 10%-os emlkedéssel épp 8,8 USD környékén jár egy db NEO. 10$ sikeres áttörése után nem sok ellenállásba ütközik az árfolyam, így ha ez nagy forgalommal megtörténik, a következő megálló 14-16$ körül lehet. A NEO mindenkori csúcsa az említett tőzsdén 200$ környékén alakult, így a mostani árfolyamon még mindig 95%-os mínuszban járunk.

NEOUSD napos árfolyam a TradingView grafikonján

Az XTB kereskedő platfom használatáról készített első videónkat itt találod, a kereskedési alapokat és tudnivalókat összefoglaló ingyenes e-bookjukat pedig itt érheted el.

 

 

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img