“A Bitcoin mentette meg a családomat.”

spot_img

Múlt héten jelent meg a New York Times hasábjain egy venezuelai közgazdász véleménycikke, melyben a Bitcoin hiperinflációs menekülő eszközként való használatnak mindennapos gyakorlatát mutatja be. A bejegyzésben szó lesz a Localbitcoins peer-to-peer, azaz felek közötti kriptopénz kereskedő platformról, illetve a szerző élményeiről.

A bejegyzés szerint Carlos Hernández múlt héten tejet szeretett volna vásárolni a családnak. A hiperinflációtól szenvedő, újabban belpolitikai káoszt megélő Venezuelában ez már alapból nem egyszerű feladat, hiszen az utóbbi két évben a boltok nagy része bezárt. Tovább komplikálja a helyzetet, hogy hősünk nem rendelkezik bolivárral, az ország hivatalos fizetőeszközével, kizárólag bitcoint tart.

Minden alkalommal mikor vásárolni indulna, először bitcoint vált bolivárra a Localbitcoinson keresztül. Nem teheti meg, hogy hetekre előre váltson, hiszen az országban a napi infláció mértéke épp 3,5% körül alakul, tavaly összesen 1,7 millió százalékra rúgott. Hasonló helyeztben az 1000 magyar forintunk 4 nap után már kevesebb, mint 900-at érne, a hónap végére pedig nagyjából már más jellegű célra jobban megérné használni a bankjegyeket. A bankszámlájára kapja meg bitcoinja ellenértékét bolivárban, az egész folyamat 10 percet vesz igénybe. Az 50 dollár fölötti tranzakciókat már figyelik és kivizsgálhatják.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Venezuelában az utóbbi időszakban érthetően nagyon pörög a Localbitcoins, a február 16-ával zárult héten közel hétmillió dollárnyi BTC cserélt gazdát, ennél csak Oroszországban nagyobb a forgalom. Hernández egy alkalommal mindössze néhány dollárnyi BTC-t vált bolivárba. A cikk leírja, hogy a szerző édesapja kormányzati állásában havi 6 dollárnak (1700 Ft) megfelelő fizetést kap. Tejet nem sikerült találni a környék 20 darab, még nyitva tartó üzletében, ezért sajtot vásárolt egy olyan boltban, ahol épp nem volt semmi más, csak sajt.

LocalBitcoins: új szabályok jönnek, vége az anonimitásnak?

A cikkben elmeséli a testvére történetét, aki ügyvéd volt a válság előtt. Aztán ahogy elszállt az infláció, úgy lett egyre kevesebb pénze az ügyfeleinek, végül már ő fizetett rá arra, hogy munkába járt. Mikor rájöttek, hogy a bitcoin lesz a megoldás, a testvér internetes grafikai munkákból – melyek bitcoinban fizettek – tartotta el magát. Sikerült félretennie annyit, hogy Kolumbiában próbálhasson szerencsét. A határőrök rendszeresen levámolták az utazókat, de őt, a “határok nélküli pénznek” hála nem tudták. A terv szerint kriptopénzeket küldött volna haza a családnak, miután talált állást. Olyan, hagyományos megoldás, mint pl. a Western Union azért nem működik, mely a központi árfolyamon váltják a devizát, mely duplája az utcainak. A testvér végül nem járt szerencsével, és még az ő hazajutását is közgazdászunk bitcoinjai fedezték.

Arról nem szól a cikk, hogy az ő BTC-je honnan és mikorról származik, de őszintén reméljük, hogy a New York Times bitcoinban fizetett neki. Máshogy úgysem nagyon tudott.

Az XTB kereskedő platfom használatáról készített első videónkat itt találod, a kereskedési alapokat és tudnivalókat összefoglaló ingyenes e-bookjukat pedig itt érheted el.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img