A medvepiac 5 előnye

spot_img

Már több mint egy éve húzódik a medvék uralma, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben mintha éledezne a piac, még nem dőlhetünk hátra. Úgy tűnik, messze még a vége, bár még mindig sokan vannak, akik szinte vakon hisznek az akár egymillió dolláros BTC árfolyamban is. Függetlenül attól, hogy ez mennyire reális, a jövőnk kétségtelenül fényes, csak jussunk el odáig.

A siker fontos eleme, hogy minden szituációban meglássuk az értéket, éppen ezért összegyűjtöttünk 5 előnyt, amit a medvepiac jelent azoknak, akik jelen vannak a kriptopénzek piacán, különböző szerepekben.

A nagybevásárlás lehetősége

Amikor a hipermarketek először megjelentek itthon, sokaknak szokásává vált, hogy az alacsony árak csábításának engedve rendszeres nagybevásárlásokat tartottak, havonta egy-két alkalommal. A logika egyszerű, a nagy volumen miatt a kisebb üzletekhez képest alacsonyabb árakat kínálnak ezek az áruházak, így olcsóbban juthatunk hozzá azokhoz a javakhoz, amikért máshol többet kellene fizetnünk.

Ezt a logikát tökéletesen alkalmazhatjuk a medvepiacon, ha tényként kezeljük, hogy az árak fel fognak menni valamikor a jövőben, akkor a jelenben bátran tarthatunk “nagybevásárlást”, hiszen olcsóbban juthatunk hozzá ahhoz ami máshol, pontosabban egy más időpontban drágább lesz.

A Kripto Akadémia ennek ellenére mindenkit emlékeztet a kriptopénzek piacán örökérvényű intelemre, miszerint csak és kizárólag olyan összeget kockáztassunk, aminek elvesztését az anyagi helyzetünk el tudja viselni.

A bányászat kánaánja

Az elhúzódó medvepiac egyik logikus következményeképp sok bányász abbahagyja tevékenységét, akár ideiglenesen, akár véglegesen. Sokak nem a HODL szellemiségében, hanem üzletszerűen bányásznak, ha a havi elszámolás alapján nem termel nyereséget, legalább nullszaldót a bányászat, akkor nincs értelme folytatniuk.

A proof-of-work konszenzus mechanizmussal működő kriptopénzek logikájából adódóan a bányászok számának növekedésével nő a bányászat nehézsége, ennek fordítottja is igaz. Minél kevesebb a bányász, annál több coinhoz, tokenhez juthatunk hozzá, természetesen a használt erőforrások arányában.

Ha hiszünk abban, hogy a bányászott coinnak, tokennek fel fog menni az értéke, akkor a jelen piac remek lehetőséget kínál arra, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökből többet hozzunk ki.

A kriptopénz bérért dolgozók lehetősége

Egyre többen vannak világszerte, akik nem fiat pénzben kapják havi fizetésüket, hanem valamelyik kriptopénzben. Nem tudjuk, hogy a BTC elérhet-e egymillió dollárt, az viszont egészen biztos, hogy ha ez teljesül, akkor annak, aki most például 0,2 BTC bérért dolgozik, kellemes emlék lesz az az idő, amikor havi kétszázezer dollárt “ért” a munkája.

A hipotetikus szituáció persze erősen sántít, hiszen a jelenben az aktuális, fiat-ban kifejezett értékkel kell számolnunk egy bitcoin fizetés kapcsán, ez utólag visszatekintve sem lesz másképp. Viszont akinek lehetősége van arra, hogy a kriptopénzben kapott fizetésének legalább egy részét eltegye, az utólag joggal mondhatja, hogy (sok év várakozás után) egészen extrém fizetéseket kapott egykor.

Szemfüles vállalkozók lehetősége

Ha egy piac néhány hónapra, netán pár évre a mainstream média feledésébe merül, a felkészült, a területet jól ismerő vállalkozók remek lehetőséget kapnak. Ehhez ismét tényként kell kezelnünk, hinnünk kell a piac feltámadásában és abban, hogy a korábbinál jóval nagyobb jelentősége lesz.

Minden ipar összetett, minél nagyobb és minél összetettebb, annál több vállalkozási lehetőség kínálkozik. Most kevesen, legalábbis a 2017-es bullron időszakához képest jóval kevesebben foglalkoznak a területtel, minél kevesebb a potenciális versenytárs, annál jobb.

Arról nem is beszélve, hogy amikor egy piac elkezd felfutni, akkor két hét alatt, kapkodva elindítani egy vállalkozást nem szerencsés, általában nem is vezet eredményre. Akik most vállalkoznak ezen a piacon, azok olyanok, mint az apályra váró hal. Beáshatják magukat az iszap kényelmetlen, a túléléshez éppencsak elegendő oxigént biztosító menedékébe, ha újra jön a nagy víz, akkor hely- és piacismerettel, legfőképp kész termékkel, szolgáltatással, felkészülten fogadhatják a bőséget.

A tudás értéke

Egy piacot mélyen megismerni évek munkája, különösen igaz ez a kriptopénzek világára. Korábban soha nem látott, az informatika és a közgazdaságtan közös halmazát képző területről van szó, alaposan megszórva az emberi pszichológia rejtelmeivel. Ha elfogadjuk, hogy ez a piac bizony nagyon nagy lesz a világban, akkor magától értetődő, hogy szükség lesz olyanokra, akik valóban jól értik, hogy mi is ez az egész.

+1: A vesztesek diadala

Akik ma pénzüket, munkaidejüket, energiáikat kriptopénzekbe ölik, azokat legjobb esetben is megmosolyogják sokan, legrosszabb esetben egyenesen hülyének néznek. Ez az úttörők sorsa, de egy pillanatra sem feledhetjük el, hogy milyen jó érzés lesz majd, amikor kiderül, hogy mindvégig igazunk volt!

Ha valamit kihagytunk, vagy valamelyik gondolattal nem értesz egyet, ha bármi eszedbe jut a fentiekről, mondd el egy komment formájában!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img