A VISA és a MasterCard letiltása jöhet Venezuelában?

spot_img

A Bloomberg beszámolója szerint egy amerikai kormányközeli forrás arról számolt be, hogy a Venezuelára kivetett szankciók keretében felmerült az országba irányuló VISA és a Mastercard utalások betiltása.

Az új tervek még elfogadás előtt állnak. Kérdés marad, hogy a Trump kabinet továbbviszi-e az ügyet, hogy a Maduro kormány pénzügyi támogatását ellehetetlenítse. A névtelen forrás elmondása szerint céljuk, hogy az illegitim Maduro rezsimet megfosztják a venezuelai emberektől való lopás lehetőségétől.

Az intézkedés nem csak a Maduro kormány tagjait súlythajta, hanem a venezuelai középosztályt is, aki bankszámlával és bankkártyákkal rendelkezik, aminek túlnyomó többségét a VISA és a Mastercard kártyák teszik ki. Természetesen a gazdaság egésze is veszélybe kerülhet, hiszen a külföldi, Venezuelában üzletelő vállalatok és azok helyi alvállalkozói közül többen jelentős helyet foglalnak el az ország mezőgazdaságában, olajkitermelésében, energiaellátásában és repülésében.

Hogy a legjobban szenvedő, bankkártyákat nem használó alsó osztályokat, hogyan sújtja majd az intézkedés, az kérdéses. A forrás elmondta, hogy az Egyesült Államoknak megvan a módszere rá, hogy az élelmiszerek és gyógyszerek kifizetését ne akadályozzák.

Kérdés, hogy mekkora szeletet tudnak majd kihasítani a kriptopénzek Venezuelában, ha ellehetetlenül a hagyományos fizetés. A localbitcoins számaiból világosan látszik, hogy egyre több és több bitcoint mozgatnak meg a latin-amerikai országban, bár a rendkívüli infláció is indokolja ezeket a számokat. A venezuelai kormány által kifejlesztett Petro kriptopénz is előtérbe léphet.

Bár a komoly szankciók egy ideje már életben vannak és már 50 ország ismerte el az Guaido-féle ellenkormányt Venezuela legitim kormányának, Madurot nem sikerült elmozdítani a helyéről. A nyomásgyakorlás tovább erősödne ez új sznakciókkal.

(Bloomberg)

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img