BRÉKING: Előkerült Satoshi Nakamoto

spot_img

Néhány perccel ezelőtt érkezett szerkesztőségünkhöz a hír, miszerint tíz év hallgatás után előkerült Satoshi Nakamoto (borítóképünkön). Arcát és eredeti foglalkozását (hód) vállalva a sokak által egyenesen zseninek tartott fejlesztő elmondta, hogy tíz év telt el “gyermeke”, a Bitcoin indulása óta, úgy érezte, most jött el az ideje, hogy a nyilvánosság elé álljon, vagyis üljön (a hódok csak rövid ideig képesek hátsó lábaikon állni, általában egyfajta félig ülő, félig fekvő testhelyzetben láthatóak, a macskákhoz hasonlóan).

Megtudhattuk, hogy alkotásában nem, az emberekben viszont nagyot csalódott, hiszen az eredetileg egy szebb, igazságosabb világ megteremtésének eszközéül szánt bitcoinból tisztán spekulatív eszköz lett. Kifejezte elkeseredését annak kapcsán, hogy kevesen értik igazán a Bitcoin szellemiségét, mindenki a gyors meggazdagodás lehetőségét látja benne, ezzel a teremtménye pontosan azt képviseli, ami ellen létrehozta: az emberi kapzsiság és gátlástalanság. A Bitcoin fejlesztési irányai kapcsán a Lightning Network-öt emelte ki, mint egy valós problémát megoldó, jelentős előrelépés.

Arra a kérdésre, hogy miért csak most szólalt meg, miért rejtőzködött tíz éven át azt válaszolta, hogy egy nagyívű gátépítési projekten dolgozott, ez vitte el minden energiáját. Emellett megházasodott, gyermeke is született. Ifjabb Satoshi Nakamoto egyelőre nem mutat érdeklődést az informatika vagy a kriptopénzek iránt, egyelőre kosárlabdázónak készül.

Ifj. Satoshi Nakamoto
spot_img
spot_img
spot_img
spot_img