A bitcoin egyik legnagyobb kritikusa 2013 óta tarthat nagy mennyiséget

spot_img

Újabb Twitter híradóval jelentkezünk ezen az álmos szombat munkanap reggelen. Egy hangos és népszerű bitcoin kritikusról derül ki, hogy a gazdasági médiában mutatott kriptós értetlenkedése csak színjáték. Kevin O’Leary már 2013-ban pontosan tisztában volt a bitcoin értékajánlatával, sőt, azt fontolgatta, hogy befektetéseinek 2-3%-át bitcoinban fogja tartani.

Kevin O’Leary

Korábban ezt írtuk a nagysikerű Shark Tank által hírnevet szerző O’Leary-ről: “A 90-es évekre az általa alapított, és az édesanyja 10.000 dolláros befektetésével elindult SoftKey milliárd dolláros biznisz lett. Így húsz év távlatából már nehéz elhinni, hogy a nagy pénz titka annyi volt, hogy CD-ken mindenféle freeware szoftvereket terjesztettek, inkább a mennyiségre, mint minőségre fókuszálva. Még én is emlékszem a kilencvenes évek végére itthon, a PC GURU mellé fantasztikus demo CD-t és egy ingyenes játékot kaptunk, maga volt a kánaán. Na ők ezek értékesítésében utaztak, egy idő után otthoni használatra szánt oktatási szoftverekre helyezve a hangsúlyt.

A Mattel aztán a dotcom lufi vége felé 3,65 milliárd dollárért vásárolta meg O’Leary cégét, ami szinte rögtön óriási mínuszt hozott nekik a nagy profit helyett. 2004-től elkezdett televíziós műsorokban is szerepelni, 2009-től kezdve pedig a Shark Tank rossz zsaruja, sokak számára innen lehet ismerős.”

Gyanús ez az értetlenség

Emberünk tehát informatika és befektetések világából érkezik, mégis a kriptopénzek, és főleg a bitcoin leghangosabb kritikusai közé tartozik. Néhány hónapja a CNBC-n élőben nevezte “crypto crap-nek”, kriptoszarnak a Coinbase tárcájában található kriptóit, melyeket 2018 januárjában, egy Harvard kurzuson vásárolt a diákjai nyomására. Általában az érvelése a szokásos “mi értelme és értéke lehet egy digitális semminek, ami esetében a befektetők ráadásul attól várják a csodát, hogy hamarosan feleződik a kínálat (supply)”.

O’Leary a CNBC reggeli Squawk Box reggeli műsorában is rendszeresen a testhezálló rossz zsaru vonalat viszi, a vele szemben ülő kriptós szakértőket próbálja elbizonytalanítani érvelésével. Nem kell mindenkinek szeretni a bitcoint, hiszen nem vagyunk egyformák, van akinek a politikamentes, megállíthatatlan pénz nem érték. Hősünk egy ilyen ember, és ez teljesen rendben van.

Azonban a napokban előkerült 2013-as felvétel szerint nem teljesen ez a helyzet. O’Leary a kanadai CBC News stúdiójában beszélt a bitcoin volatilitásáról, miután a kriptopénz kettő hét alatt 80%-ot is (260$–>45$) veszített értékéből:

https://twitter.com/ThomasSchuIz/status/1158853804483153924

A videó első felében 2019-es véleményét láthattátok, majd következik a 2013-as kanadai adás. Az angolul nem értők számára gyorsan összefoglalom a hallottakat:

  • 2019: “Szemét, crypto crap.” “Nehezen megkeresett valódi pénzt biztosan nem rakok ebbe.” “Segíts hinnem ebben, mert nagyon szkeptikus vagyok.”
  • 2013: “A bitcoin virtuális valuta, amellyel ma az egész világon kereskednek, hagyományos pénzre váltható, vagyontárgyak vásárolhatók vele. Az egyének bizalmatlanságát mutatja a központi bankok irányába. Ha valaki nem bízik a jegybankban és a politikusokban, digitális valutával kereskedhet a számítógépén és okostelefonján. Elérte az egymilliárd dolláros kapitalizációt, és emberek hajlandók vagyontárgyakat adni érte, ezért az én szememben a bitcoin valódi pénz, mely nem velünk marad hosszú távon. És a központi bankok nem tudják irányítani. Nőni fog, de sokáig fog tartani. A kulcs a volatilitás: Senki nem fogja a vagyonának nagy részét benne tartani, mert nagyon sokat mozog. Én magam sokfajta valutát tartok, mert így lehet elosztani a kockázatot. Megfontolom, hogy 2-3%-ot bitcoinban tartsak.”

Twitteren persze elkezdődött az összes kriptós és hagyományos pénzügyi-gazdasági véleményvezér tagelése, miután kiderült, hogy nem deepfake videóról van szó, hanem megtalálható az eredeti felvétel a hírcsatorna weboldalán. A legnépszerűbb elméletek a fentiekkel kapcsolatban:

  • O’Leary akár tízmillió dolláros nagyságrendben vásárolhatott bitcoint 50 és 800 dollár között, máig tartja, és egy globális összeesküvés részeként próbálja negativitásával alacsonyan tartani az árfolyamokat. Hasonlóan tett persze Jaime Dimon, Bill Gates és más kritikusok többsége is.
  • Bevásárolt ugyan, de a videóban elhangzottakkal ellentétben az elhúzódó 2014-2015 medve piacot nem bírta, elhitte, hogy a bulinak vége
  • Nem vásárolt be, csak beszélt róla, aztán pedig mire észbe kapott, már elment a vonat. Ezzel kapcsolatos frusztrációját önti rendszeresen szavakba.
  • Alzheimer

Van egy olyan érzésem, hogy ez a műsorvezető többet nem fog kriptopénz témában rossz zsaruskodni, mert azonnal szembesítenék a videóval és régi véleményével. Szerinted mi történhetett itt?

Ha profi kereskedőktől értesülnél kereskedéssel és kriptopénzekkel kapcsolatos infókról, tippekről, csatlakozz a Kripto Akadémia Discordjához!  Ha képbe kerülnél a kriptopénzek értékajánlatával, vásárlás vagy komolyabb befektetés előtt végezd el a Kriptosuli Ingyenes (online) kurzusunkat!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img