5 dolog, amit nem tudtál a Bitcoinról

Megosztom

A Bitcoin kezd olyanná válni, mint a foci: mindenki mesteredző, de legalábbis szakkomentátor. A helyzet azonban az, hogy mindenkinek – még a szakújságíróknak is – lehet újat mondani, éppen ezért a Bitcoinist remek cikke nyomán bemutatunk öt érdekességet a Bitcoin eddigi életútjából, amiről kevésbé szoktak tudni a befektetők, kereskedők, és általában az érdeklődők.

2010-ben valaki létrehozott 184 milliárd bitcoint

2010 augusztus 15-én valaki megtámadta a Bitcoin blokkláncát, ekkor a 74860-ik blokknál jártunk, az ismeretlen léterhozott 184,467,440,737 bitcoint a semmiből, az eredetileg huszonegy milliós, véges darabszámú rendszert alaposan felforgatva. Satoshi egyből munkához látott, az incidens után alig néhány órával a 0,31-es verzió már meg is jelent, ebben már ki lett javítva a hiba, ami miatt lehetséges volt a korlátlan bitcoin “nyomtatás”, a támadó által létrehozott bitcoinok pedig törlésre kerültek.

A Bitcoinnak 430 gyermeke van

2651 kriptopénz létezik jelenleg, ebből 436 a Bitcoinból ered, méhozzá direkt, vagy indirekt fork-okon keresztül. Ezek közül soknak az volt a célja, hogy megelőzze a nagy elődöt, legalábbis jobb legyen nála – valamiben -, ezidáig ez senkinek sem sikerült.

Az első bitcoin jutalmazási rendszerek még 5 BTC-t adtak

Néhol még ma is szokás, hogy bitcoin – vagy más kriptopénz – jutalmakat kapnak a látogatók, ha kitöltik a captcha-t, vagy megoldanak egy egyszerű feladatot. A jutalom a feladat nehézségéhez mérten természetesen nem túl nagy, például néhány satoshi. Igen ám, de egykor az a bizonyos “nem túl nagy” jutalom még 5 BTC, mai árfolyamon mintegy 51 000 dollár, azaz 15 250 000 forint volt. Ezeknek az eszközöknek amúgy pontosan az volt a célja, hogy segítsék a bitcoin, mint digitális “csereeszköz” terjedését.

Nem a satoshi a legkisebb egység

Sokaknak él a fejében a gondolat, miszerint a bitcoin legkisebb egysége a Satoshi, vagy Sat, azaz a százmilliomod rész. A helyzet azonban az, hogy a Lightning Network névre keresztelt rendszerben, mely a tranzakciók gyorsítását célozza van egy még kisebb egység, ez a Millisatoshi, vagyis MSAT, ez az SI mértékegységrendszerrel összhangban egy Sat ezred részét jelenti.

  • 1 Sat = 1000 MSAT
  • 1 Sat = 0,00000001 BTC
  • 1 MSAT = 0,00000000001 BTC

Bő 700 000 tárcában van legalább egy BTC

A pontos szám: 732 982, ez elenyésző része a több mint húszmillió tárcának. Már most is kevesen tehetik meg, hogy egy egész bitcoint vásároljanak, idővel talán még a különösen tehetősek számára is kihívás lesz hozzájutni egy egész bitcoinhoz.

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel