SimpleFX: 200 dollár értékű BTC tippjáték és 20% cashback vár októberben

spot_img

Legyen szó a Brexittel kapcsolatos drámáról, a világ legnagyobb olajfinomítója ellen elkövetett támadásról, vagy éppen az európai- és amerikai jegybank által újra bejelentett pénznyomtatásról, a hagyományos piacokon sem volt hiány az árfolyamot megmozgató hírekből.

Beszámolók szerint húsznál is több drónnal és rakétákkal támadták meg a ghawari olajmezőt

Legutóbbi hírlevelében a SimpleFX is ez utóbbi eseményt emelte ki, amiért érdemes lehet októberben is figyelemmel kísérni az árfolyamok alakulását, amit az oldal most 20%-os pénzvisszatérítéssel is jutalmaz. Emellett augusztus után ismét megrendezésre kerül az NFP tippjáték is, amivel péntekig akár 200 dollár értékű BTC-t is zsebre tehettek.

Az NFP egy olyan gazdasági mérőszám, amit minden hónap első péntekén tesznek közzé az Egyesült Államokban és azt mutatja meg, hogy az országban hányan találtak maguknak állást az elmúlt 30 nap során.

Ennek publikációját a piac mindig fokozott figyelemmel kíséri, ami rövid idő alatt extrém magas kilengéseket is okozhat az USA dollár árfolyamában. Egy 2016 nyarán közzétett előrejelzés például közel 160 000 új munkavállalót prognosztizált előre, de amikor kiderült, hogy a valós szám ennek még a negyedét sem éri el (35 000), a dollár azonnal bezuhant és a napi átlagos kilengésének a háromszorosával gyengült az euróval szemben.

Az NFP elmúlt hónapok során közzétett értékei:

Ha szeretnél részt venni a SimpleFX nyereményjátékában és megnyerni a 200 dollár értékű bitcoint, nincs más dolgod, mint a következő NFP bejelentés időpontjáig (október 4., péntek, magyar idő szerint 14:30) regisztrálnod az oldalra és megtippelned a bejelentésre váró számot. Ezt a jobb alsó sarokban lévő Shoutbox-ra kattintva teheted meg, ahová be kell írnod hogy NFP és az általad tippelt szám. A játékban egy felhasználói fiókkal egy tippet lehet leadni.

Aki pedig emellett a kereskedő felületet magát is kipróbálja, a hónap során élhet a 20%-os pénzvisszatérítéssel is, amit az itt végrehajtott trade-ek során levont jutalékokból fognak visszautalni a kereskedőknek, maximum 500 dollár értékig.

SimpleFX egy 2014 óta működő tőzsde, ahol az ismertebb kriptopénzek mellett hagyományos valutákkal, piaci indexekkel, részvényekkel, árucikkekkel és nemesfémekkel lehet CFD formában kereskedni. Az oldal tervezése során a lehető legegyszerűbb kereskedési felület kialakítását tartották szem előtt, amit idén márciusban a szakma is elismert és egy svájci konferencián a legjobb kereskedési alkalmazásnak járó díjjal jutalmazott.

A SimpleFX mögött álló vállalkozás nemrégiben elindította a kifejezetten kriptopénzek kereskedésre lehetőséget adó platformját, a PrimeBitet is.

PrimeBit – Forradalmi P2P kripto kereskedési platform

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img