+10% egy nap alatt: ezek az altok pattantak legmagasabbra

spot_img

A bitcoin árfolyamának múlt heti beszakadása után a menetrendszerűen érkező emelkedés tegnap indult el, miután előtte a 7700-as lokális aljról visszapattant az árfolyam a vásárlók megjelenésének köszönhetően. A bitcoin 24 óra alatt végül 7% körüli pluszt produkált, a legnagyobb kapitalizációjú altcoinok egy része pedig ennél is többet.

Az ethereum bitcoinban mért árfolyama az utóbbi néhány hétben folyamatos emelkedésben van, a napos grafikonon “fülescsésze” technikai alakzat épült, mely teljesülése – a korábbi csúcs áttörése – esetén az emelkedő trend folytatódását vetíti előre:

ETHUSD árfolyam alakulása a napi grafikonon. Forrás: Tradingview

A trend folytatódása esetünkben azt jelentené, hogy az ethereum mellett az altcoinok jelentős része is emelkedőbe válthatna a bitcoinhoz képest, vagy annak esése esetén kisebb arányú, már dollárban mért esés következne be az altoknál.

Nézzük az utóbbi nap legpontensebb altcoinjait és a velük kapcsolatos friss fejleményeket, amelyek hatással lehettek a pattanás nagyságára:

TRON: +11,88% – A Binance tőzsde bejelentette, hogy a stakelhetővé válik a TRX a felületén, egyúttal Super Representative-ként, azaz “képviselőként” 12 milliárd tokenjével részt vesz a hálózat stabilizálásában, és természetesen a jutalmak bezsebelésében. A felhasználóknak ezt osztják tovább.

NEO:  +11,3% – Néhány napja a NEO elsőként lett blockchainnel foglalkozó tagja a Microsoft .NET Alapítványának. A Binance szintén stakelhetővé tette a tőzsdén, valamint gőzerővel folyik a NEO 3.0 fejlesztése, amely a vállalati ügyfeleket célozza.

EOS : +9,8% – Mai hír, hogy az amerikai Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet 24 millió dollárra büntette a négymilliárd dolláros ICO-ja miatt az EOS.IO fejleszése mögött álló block.one-t. Nagyon alacsony összeg ahhoz képest, hogy 170 embert készülnek felvenni, és nemrég 30 milliót fizettek egyetlen domainért.

ETH: +8,55% – A hálózat kihasználtsága maximumon pörög, kezd felszállni a decentralizált pénzügyi forradalom a földről, és a napokban várható az Istambul hard fork tesztnetes bemutatkozása. Az éles üzem a novemberi fejlesztői konferencia után jöhet. És nem mellesleg ez a legnagyobb altcoin, melyre folyamatos igény mutatkozik.

TEZOS: +8,41% – Egy hete írtunk a Binance listázásról és stakingről, ennél újabb fontos hírt nem találtam a Tezossal kapcsolatban.

24 óra alatt +7% felett produkált a bitcoin és forkjai, valamint a BNB és a Chainlink is, ennek ellenére az egy héttel ezelőtti zuhanás óta még mindig mínuszban van nem csak a teljes Top25, de a Top100 túlnyomó része is. Vajon szakad tovább a BTC, vagy magára talált a piac?

Ha profi kereskedőktől értesülnél kereskedéssel és kriptopénzekkel kapcsolatos infókról, tippekről, csatlakozz a Kripto Akadémia Discordjához!  Ha képbe kerülnél a kriptopénzek értékajánlatával, vásárlás vagy komolyabb befektetés előtt végezd el a Kriptosuli Ingyenes (online) kurzusunkat!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img