Kripto értékelő bizottságot állít fel néhány meghatározó piaci szereplő

spot_img

A kriptopénzek szabályozása örökzöld téma, most azonban maguk a piaci szereplők tesznek – határozott – lépéseket a terület “rendezésének” érdekében. Egyfajta értékelő tanácsot hoz létre a Bittrex, a Coinbase, a Kraken, és más piaci szereplők, összesen nyolc tagról van szó.

A cél egy-egy kriptopénz pontos – jogi – meghatározása, ettől a piac további fejlődését várja a Crypto Rating Council névre keresztelt szervezet. Az ötletgazda, egyben kezdeményező a Coinbase, közleményük szerint ugyan a SEC korábban már közzétett egy iránymutatónak szánt anyagot, mégis indokolt, hogy kézbe vegyék, legalábbis megpróbálják rendezni a számos coin, token, egyéb kripto eszköz jogi státuszát.

Az említett kriptopénztőzsdéken, és egyéb cégeken túl jogászok, és pénzügyi szakemberek is segítik a munkát, egy egytől-ötig terjedő skálán történik az értékelés, az “1” értékelés szerint kevés, vagy semmilyen jellemzője sincs az adott kriptopénznek, ami a hagyományos security, azaz tulajdonrészt jelentő eszközökre igaz lenne, így nem is kell a vonatkozó – szigorú – szabályozásnak alávetni.

Ezzel szemben az “5” értékelést azok a kriptopénzek kapják, melyekről a tanács úgy ítéli meg, hogy igenis a security eszközökre jellemző tulajdonságai vannak, így elengedhetetlen a vonatkozó szabályozásoknak megfelelnie. A bejelentés szerint változhat majd egy-egy kriptopénz megítélése, ahogy fejlődik, vagy változik maga a projekt.

A tanács működése független a SEC-től, nem áll semmilyen állami, vagy más szervezet ellenőrzése, befolyása alatt.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img