Befektetés költségátlagolással: ne mondj nemet a medvének

Megosztom

Egy kollégám tegnap felfedezte az internetet. Az irodában többen is felfigyeltek rá, amikor Géb gyermeki lelkesedéssel nézte végig, az általa addig még nem ismert Panda sajt reklámfilmeket.

A reklámban elhangzó tanács szerint “sohasem szabad nemet mondanunk a pandának, ennek kapcsán pedig eszembe jutott az a napokban olvasott hírlevél, ami éppen a medve piacokban rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.

Az árfolyamok hullámszerű mozgásával mostanra már ti is tisztában lehettek. A 2017-es év végén  megtapasztalt eufória időszakában minden irreálisan túlértékelté vált, a lendület megtörésével aztán jött a korrekció, mely során jóval a valós értékük alá is beeshettek a kriptopénzek árfolyamai.

Még ma is rengeteg olyan kriptopénz van a piacon, aminek a létezése erősen megkérdőjelezhető, de akadnak olyanok is, amiket az elmúlt két év során is kitartóan fejlesztettek tovább és fundamentálisan a korábbinál sokkal erősebb alapokon állva várhatják az újabb emelkedést.

Noha a 2019-es év első felében a bitcoin értéke több, mint a négyszeresére növekedett, ezt nem minden coin követte le, vagy ha igen, mostanra már visszatérhetett a 2018-as mélypontjához közeli árfolyamszintre. Ez az a pont, ami sokaknál már az utolsó csepp lehet a pohárban, úgy érezhetik, hogy mindennek vége, feladják és a nagy veszteséget lenyelve eladják a portfóliójukat.

A rossz befektetésektől sajnos semmi sem védhet meg minket. Ha anno rossz projektre tettünk, vagy ha éppen üres ígéretekkel becsaptak minket, akkor sajnos nagy valószínűséggel búcsút inthetünk a pénzünknek. De ha a vásárlásunk előtt alaposan utána jártunk az adott kriptopénznek, azóta is követjük a vele kapcsolatos fejleményeket és meg vagyunk győződve arról, hogy a következő években képesek lesznek valami maradandót letenni az asztalra, akkor éppen a jelenlegihez hasonló időszakok azok, amiket hosszútávú befektetőként érdemes lehet kihasználnunk.

Tegyük fel, hogy $100 értékben vásároltunk egy coinból, aminek darabja  $0.1-ba került. Tehát van 1000 darab 10 centet érő kriptopénzünk.

Sajnos a piac ellenünk fordult és az árfolyam esni kezdett. A coin most már csak feleannyit, $0.05-t ér. Ha szeretném visszaszerezni az eredetileg befektetett $100-omat, meg kellene várnom, hogy az árfolyam 5 centről ismét 10 centre, vagyis 100%-kal emelkedjen.

Viszont!

Ha hiszünk a projekt jövőbeli sikerében, azt is megtehetjük, hogy ismét vásárolunk. Ha ismét az eredeti befektetésünknek megfelelő összeget, tehát $100-t fektetünk az adott kriptopénzbe, akkor az eredeti, 10 centen vásárolt 1000 darab coinunk mellett, lesz 2000 db 5 centen vásárolt coinunk is, vagyis összesen már 3000 db-ot fogunk birtokolni ezekből.

És hogy ez miért jó nekünk?

Azért, mert most már ahhoz, hogy visszaszerezhessük az eredeti befektetésünket, nem kell megvárnunk, hogy 5 centről ismét 10 centre növekedjen az árfolyam. Az átlagos ár, amin hozzájutottunk a 3000 coinunkhoz:

$200 összbefektetés / 3000 coin = $0.066, vagyis kicsivel több, mint 6 és fél cent lesz az átlagos vásárlási árunk.

Ezzel a korábbi 100%-os helyett, már egy 33%-kos növekedést követően is fellélegezhetnénk. Ha az árfolyam 0.05 centről 0.066 centre emelkedne és mindent eladnánk, akkor máris nullában lennénk, tehát visszaszerezhetnénk a teljes befektetésünket, vagy ha tovább tartanánk a coinokat, innentől kezdve már a hasznunkat számolhatnánk.

Persze zuhanó árfolyamok mellett folyamatosan belevásárolni egy coinba igen kockázatos lenne, ezért érdemes mindig várnunk egy kicsit, mielőtt erre szánnánk el magunkat. Egy 50%-os zuhanást követően például 1-2 hétig érdemes inkább csak külső szemlélőként megfigyelni az árfolyam viselkedését. Ha azt látjuk, hogy ennyi idő elteltével is viszonylag stabilan tartja magát a coinunk, akkor érdemes lehet megfontolni egy újabb vásárlást, ha pedig tovább esik, egy újabb feleződés után megismételni a folyamatot.

Az árfolyamok szintjéhez kötött átlagolásnál egyszerűbb lehet, a rendszeres időközönként végrehajtott vásárlás. Még májusban írtunk arról, hogy azok, akik a bitcoin bika piac csúcsán, tehát közel $20 000-ért vásároltak maguknak BTC-t, már 20%-os profitban lehettek, ha a heti rendszerességgel történő, költségátlagoló befektetési módot választották. Mindezt annak ellenére, hogy 1 BTC akkor még mindössze ~$7800-t ért, tehát nagyjából a 40%-át annak, mint az első vásárlásuk idején.

Ha forintért szeretnél magadnak bitcoint vásárolni, próbáld ki a Coinmixed oldalát.

Költség átlagolással akár már 20%-os pluszban is lehet, aki a csúcson kezdett el BTC-be fektetni

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel