MrCoin podcast: Amazon, kvantumszámítógépek és intézményesített manipuláció

spot_img

Néhány nappal ezelőtt ismét élőben, a Millásreggeli stúdiójában válaszolt a szerkesztők kérdéseire Debreczeni Barnabás, a MrCoin.eu alapítója.

(Az interjú 2 perc 50 másodperctől kezdődik.)

A beszélgetés elején a Purse.io-ról esett szó, ahol a felhasználók Amazonon vásárolt ajándéktárgyakért cserébe juthatnak kriptopénzekhez. Mint Barnabás elmondta, a pénzintézetek sok helyen minden kriptovalutákhoz köthető tranzakciót tiltanak és egy ilyenért akár be is fagyaszthatják az ügyfeleik bankszámláit. A Purse.io-n emiatt sokan akár 20%-os felárat is hajlandóak fizetni azért, hogy hozzájuthassanak a vágyott digitális pénzekhez. Ebből persze az ügyfelek másik fele profitálhat, akik ezeket a kriptókat eladják nekik.

Ezt követően a kvantumszámítógépek által okozott lehetséges veszélyek kerültek szóba.

Talán ti is találkoztatok a napokban azzal a hírrel, hogy a Google új kvantumszámítógépe hamarosan feltörhet minden titkosítást, köztük a Bitcoinét is. Erre Barna is reagált, de én most megnyugtatásul nem az ő, hanem a Bitcoin egyik fejlesztőjének szavait idézném fel:

“A Google által elért áttörés még csak egy primitív formája a kvantum-számítástechnikának és még nagyon messze vannak attól, hogy feltörjék vele a kriptografikus titkosítást. Egyelőre még az sem tisztázott, hogy ezeknek a gépeknek a teljesítménye skálázható-e. Nagy a valószínűsége annak, hogy a nagyobb teljesítmény eléréséhez szükséges költségek exponencionális mértékben fognak emelkedni.”

Néhány héttel a Google bejelentése előtt, mi is írtunk egy rövid összefoglalót erről témáról:

Kriptopénzek és kvantumszámítógépek

Az interjú végén az árfolyamok manipulálása volt a téma.

Debreczeni Barnabás elmondta, hogy az ellenőrzött keretek között működő chicagói határidős tőzsdén az ügyfelek először short pozíciókat vehetnek fel, amivel az árfolyam esésére fogadhatnak, majd ezt követően a nem ellenőrzött kriptotőzsdéken nagy mennyiségű BTC-t adhatnak el és az ezáltal bekövetkező esés hasznát ismét Chicagóban realizálhatják.

Az is elhangzott, hogy a chicagói határidős ügyletek minden hónap utolsó péntekén záródnak és ma már kimutatható, hogy közvetlenül ezt megelőzően rendre esni szokott a bitcoin árfolyama.

Ha felkeltette érdeklődéseteket a fenti témák egyike, hallgassátok meg az adást, ha pedig kriptopénzt vásárolnátok a MrCointól, látogassatok el a weboldalukra.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img