le bitcoin: Francia diákok tanulnak a decentralizált pénzről

spot_img

A cryptonews fedezte fel az alábbi gyöngyszemet, mint kiderült a Francia állam feltett szándéka – vagy legalábbis próbálkozása, hogy edukálja fiatalságát a kriptopénzekről, legalábbis a Bitcoin működésének alapjairól. Az Oktatási és Ifjúsági Minisztérium állt elő a vonatkozó oktatóanyagokkal, a cél a 16 év körüli korosztály képzése, az ország Eduscol névre keresztelt, tanároknak szóló, központi portáljáról lehet letölteni a leckéket.

A helyi oktatási rendszerben “lycée” néven ismert, a hazai középiskolának korosztályban megfelelő képzésről van szó, az anyag animált, könnyen emészthető, az alkotók reményei szerint logikus. A rövid videó összeveti az Euró, és a Bitcoin rendszerét, megismerhetjük a központi, törvények által meghatározott, és a decentralizált, a piac szabályai szerint működő rendszerek közötti különbséget.

Az alábbi videó 2014-ből származik, de azóta újabb, a témához kötődő anyagok is megjelentek, szintén oktatási céllal, arról nem tudunk, hogy ennek a rajzfilmnek lett-e folytatása.

Önálló gondolkodásra, kérdésmegválaszolásra is ösztönzi az anyag a diákokat, az alábbi kérdések, és problémák felvetésével:

  • Miért tekinthetünk pénzként a bitcoinra?
  • Mik a bitcoin, mint pénz korlátai?
  • Mik egy központi pénzügyi rendszer jellemzői?
  • Mik egy decentralizált pénzügyi rendszer kockázatai?

A minisztérium arra is javaslatot tesz, hogy a kereskedelmi- és közszolgálati TV csatornák mely adásait mutassák be a fiataloknak a Bitcoin kapcsán, ezek természetesen már nem oktató, sokkal inkább riportfilm jellegűek, a maguk tárgyilagosságával, és dokumentarista jellegével.

Ha tudomásod van arról, hogy a hazai oktatásban hol, és milyen formában kerül szóba a Bitcoin, és a kriptopénzek témája, mondd el egy komment formájában!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img