Hivatalos: Nem lesz bányászati tiltás Kínában

spot_img

A napokban publikálta a kínai állampárt Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottsága az ipari szerkezetátalakítás irányait részletező katalógusának végleges verzióját, melybe a korábbi várakozásokkal ellentétben egyetlen szó sincs a kriptopénzek bányászatáról vagy annak tiltásáról, ezzel pedig 2020 január 1. után is zöld út áll a bitcoin hashrate felét adó Kína kapacitásának további növelése előtt.

Az dokumentum április verziójában még az országban tiltandó és megszüntetendő iparágak közé sorolták a bitcoin bányászatot, amelyből nyilván azt a következtetést lehetett levonni, hogy a kínai bányászcégek vagy bezárnak, vagy megpróbálják külföldre vinni kapacitásukat. A bizonytalanság a legnagyobb szereplőktől megkövetelte a földrajzi diverzifikációt, ennek tudható be például a Bitmain döntése egy rekorder bitcoin bánya nyitásáról egy elhagyott texasi alumíniumkohóban.

A kriptós közösség megosztott volt a tiltással kapcsolatos korábbi híreket hallva. A hashrate potenciális 50%-os csökkenése komoly esemény lenne a hálózat életében, viszont nyugatról nézve pozitívnak tűnt, hogy bányái bezárásával Kína önként mond le róla, hogy kínai cégek uralják egy rohamos tempóban fejlődő globális eszközosztály legfontosabb eszközét, és annak maradék újonnan keletkező készletét.

Mindeközben épp zajlik a Wuzhen Blockchain Conference rendezvénye, melyen két nap alatt 4000 iparági szakember és érdeklődő képviselteti magát. Twitteres beszámolók szerint nem csak blokkláncról van szó a színpadon. A prezentációkban bányászati hardvergyártók QR kóddal értékesítenek, mások kriptopénzek potenciáljáról és árfolyamairól beszélnek, valamint előkerült a bitcoin referencia szerepe is a globális digitális gazdaságban. A kínai elnök két héttel ezelőtti kinyilatkoztatásai bizony alaposan megkavarták az állóvizet.

A crypto twitter egy része a 180 fokos kínai fordulat gyorsaságán és a fenti rendezvény fejleményein ámuldozik, a másik része pedig már a tőzsdék és kereskedés újbóli hivatalos engedélyezését várja. Úgy tűnik, hogy az új Kína-hype nem mostanában fog alábbhagyni.

Ha profi kereskedőktől értesülnél kereskedéssel és kriptopénzekkel kapcsolatos infókról, tippekről, csatlakozz a Kripto Akadémia Discordjához!  Ha képbe kerülnél a kriptopénzek értékajánlatával, vásárlás vagy komolyabb befektetés előtt végezd el a Kriptosuli Ingyenes (online) kurzusunkat!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img