Ez már a bányász kapituláció? A világ legnagyobb BTC bányatelepe épül Texasban

spot_img

Sajtóközleményben jelentette be egyesülését a német Northern Bitcoin és az amerikai Whinstone. A Whinstone 2014 óta foglalkozik bitcoin bányászattal három országban, míg a korábbi vetélytárs Northern Bitcoin (borítóképen) már a nyilvános részvénykibocsátáson is túl van Németországban. A cég részvényei a két rivális egyeülésének hírére tegnap +6%-ot produkáltak.

A hír már magában is említésre méltó, hiszen a kínai szereplők végre hasonló súlycsoportban található riválist kaptak. A sajtóközlemény szerint a két cég néhány hete Texasban megkezdte a világ legnagyobb kapacitású, közel fél négyzetkilométer alapterületű bitcoin bányászati létesítményének építését. A teljes, 1 gigawattos kapacitás 2020 negyedik negyedévében lesz használható. A bányászat mellett a telep videó renderelési feladatok ellátására és AI applikációk futtatására is alkalmas lesz.

Pont tegnap volt róla szó a Kripto Akadémia hasábjain, hogy a kisebb szereplők nem bírják az árfolyamok tartós esését, ez pedig általuk indított eladási hullámhoz, és kiemelkedő pozícióépítési lehetőséghez vezethet. Ha még nem olvastad a bejegyzést, érdemes megtenni:

Hash Ribbons: a bitcoin bányászok indikátora

Alig egy hónapja számoltunk be róla, hogy a kínai Bitmain – a világ legnagyobb bányászati hardvergyártója – szintén Texasban építi az akkor még világ legnagyobbjaként reklámozott, 300 MW kapacitású telepét. A német-amerikai páros valószínűleg lépéskényszerből is döntött az egyesülés és a gigaberuházás mellett.

Ha profi kereskedőktől értesülnél kereskedéssel és kriptopénzekkel kapcsolatos infókról, tippekről, csatlakozz a Kripto Akadémia Discordjához!  Ha képbe kerülnél a kriptopénzek értékajánlatával, vásárlás vagy komolyabb befektetés előtt végezd el a Kriptosuli Ingyenes (online) kurzusunkat!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img