Hedera – Google Cloud partnerkapcsolat

spot_img

A Hedera Hashgraph fejlesztése mögött álló csapat tegnap jelentette be, hogy teszt hálózatukat a Google felhőszolgáltatásának segítségével fogják futtatni, valamint hogy a Google Cloud is csatlakozott a projektet irányító szervezethez. A HBAR tokenek árfolyama a bejelentés óta 150%-kal emelkedett.

Nem a Google Cloud az első nagy név, akit sikerült megszólítania Hederasoknak, hiszen például már az IBM, a Boeing és a Deutsche Telekom képviselői is ott ülnek a tanácsadói testületükben.

Mint sok más kriptós startup, a Hedera is egy decentralizált fizetési rendszert szeretne létrehozni, amit az egymástól függetlenül működő főkönyvek közötti kapcsolatot is lehetővé tevő DAG (Directed Acyclic Graph) technológiával szeretnének megvalósítani.

A Hedera nagyságrendekkel gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat tesz lehetővé, mint amire jelenleg a bitcoin vagy az ethereum képes, működését pedig szabadalom védi. Alkotója ezzel biztosította be, hogy esetleges vetélytársai ne használhassák fel saját projektjeikben a Hedera rendszerét.

Bár szakértők szerint a hashgraph a megosztott főkönyvek forradalmi alkalmazása lehet, a Hedera fejlesztői bevallottan a nagyvállalati és kormányzati partnereknek való megfelelést helyezik előtérbe, ezért klasszikus kriptopénzként való megítélésük vitatott.

A fejlesztők tavaly három ütemben, mintegy 124 millió dollárnyi HBAR tokent értékesítettek az érdeklődő befektetők részére, akik szeptember óta már az ismertebb kriptotőzsdéken is kereskedhetnek a coinjaikkal. A HBAR árfolyama az ezt követő 3 hónap során mintegy 90%-ot veszített az értékéből, ami heves reakciókat váltott ki a közösség tagjaiból. A Hedera decemberben ezért egy ígéretet tett arra, hogy a következő években egy folyamatos airdroppal fogják kárpótolni azokat, akik most nem adják el a coinjaikat.

A szeptemberi indulás során, az összes HBAR token mindössze 3.6%-át dobták piacra. Az eredeti tervek szerint ez a mennyiség még az idén a többszörösére növekedhetett volna, ám a decemberi fiaskó során azt is megígérte a Hedera, hogy újragondolja a kibocsátás ütemtervét, hogy ezzel is csökkentse az eladási nyomást. Ennek részleteiről az év első felére ígértek tájékoztatást.

A HBAR tokenek piacradobásának eredeti terve

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img