A Simpson család jóslatok átlagértéke alapján 16 év kell még a kriptopénzeknek

spot_img

Ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, a Simpson család című, világszerte népszerű rajzfilm sorozat friss epizódjában beszámolót láthattak a rajongók a kriptopénzekről, egy általános bevezető formájában. Ez önmagában még nem lenne meglepő, hiszen az elmúlt harminc év során a forgatókönyvírók a világ számos újdonságáról beszámoltak, feltéve, hogy az a valami elért már egy kritikus ismertséget.

Sokkal izgalmasabb a Forbes remek cikkének felvetése, mely szerint a rajzfilm által bemutatottak olyan gyakran váltak néhány évvel később valósággá, hogy talán érdemes megvizsgálnunk, hogy amiről most beszélnek, az mikorra válik a mindennapi életünk részéve.

Minden Simpsons néző megtudta, hogy mik azok a kriptopénzek

A legkézenfekvőbb példa erre Donald Trump elnökké választása, hiszen a rajzfilm nem csak azt látta előre egyik részében, hogy az ingatlanmágnásból elnök lesz, de kissé hátborzongató módon még egy konkrét helyszínt, egy bevásárolóközpontban található mozgólépcsőt is bemutattak, amin évekkel később valóban megjelent az akkor már elnökként dolgozó Trump.

A Business Insider külön cikkben gyűjtötte össze azokat az eseteket, amikor a rajzfilm telibe találta a jövőt, hogy mennyire tekinthető tudományos igényűnek a megfigyelés, azt mindenki döntse el maga. Lássunk még néhány példát:

1990-ben Bart kifogott egy háromszemű halat, tíz évvel később Argentínában valóban előkerült egy háromszemű hal, ahogy a sorozatban is, a valóságban is egy atomerőmű közelében. Szintén 1990-ben a sorozatbéi Springfield városka lakói tüntetést szerveztek Michelangelo helyben kiállított Dávid szobra ellen, mondván, hogy túlságosan obszcén, 2016-ban, Szent Pétervár lakói valóban tüntettek azért, hogy a szobor helyi mását felöltöztessék.

1991-ben bemutatták, ahogy a Beateles együttes rajongói levelekre válaszol évtizedekkel később, 2013-ban két essex-i rajongó valóban kapott egy választ az ötven évvel korábban írott levelükre. Az egyik 1995-ös részben Lisa Londonba utazik, az egyik képkockán, a későbbi helyének megfelelő ponton megjelenik a Shard néven ismert felhőkarcoló, amit csak 14 évvel később kezdtek el építeni:

Hogy egy kicsit meggyorsítsuk a cikket, lássuk listaszerűen, hogy még mi mindent láttak előre a sorozat készítői, akár sok évvel megelőzve korukat:

  • A Higgs bozon felfedezését.
  • A 20th Century Fox felvásárlását a Disney által.
  • A “tomacco”, vagyis a paradicsom, és a dohánynövény keresztezését.
  • Rosszul működő szavazógépek az amerikai választáson.
  • Lady Gaga félidős előadását a Super Bowl során:

Ebbe a sorba illeszkedik az is, ahogy Lisa lelkes, és dühös aktivistaként harcol a környezetvédelemért, sok évvel később valóban megjelent Greta Thurnberg:

Visszatérve a Forbes felvetésére, ha “hihetünk” a Simpson család előrejelzéseinek, legalábbis ha átlagértéket vonunk az eddigi jóslataik beköveztéhez szükséges évek számából, akkor 15,6 év kell még a kirptopénzeknek, hogy a mindennapi gazdaság részét képezzék.

Nem saját munkából dolgozik a Forbes, a londoni Luno kutatóintézetre hivatkoznak, az alábbi ábra a rajzfilm egyes jóslatait mutatja be, pontosabban azt, hogy hány évre volt szükségük ahhoz, hogy valósággá váljanak:

Végezetül nézzünk meg, mit mond erről a YouTube népe:

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img