Minden megosztás erre a Binance posztra egy dollár adományt jelent a vírus elleni harcnak

Megosztom

Úgy tűnik a Binance innovatív marketing gépezete még akkor is jól teljesít, amikor bajban van a világ, roppant egyszerű, bárki által könnyen megvalósítható módját találták meg annak, hogy mindannyian segíthessünk a COVID-19 elleni védekezésben.

Nincs más dolgunk, mint a Twitteren megosztani az alábbi posztot, ha megtettük, azzal egy dollárnyi adományt biztosítottunk, amit természetesen a Binance fizet. Ráadásul ígéretet tettek arra, hogy ha eléri a megosztások száma az egymilliót, vagyis az egymillió dollárt, akkor kiegészítik az adományt további egymillióval.

Cikkünk születésekor 6700 retweet-nél, azaz megosztásnál jár a 19 órával ezelőtt közzétett poszt, úgy tűnik bele kell húznia a globális kriptopénz közösségnek, ez az összeg még nem tűnik elég nagynak ahhoz, hogy jelentős segítséget nyújtson az orvosoknak, ápolóknak.

Hét napon belül, azaz jövő hét szerdáig kell elérnünk egymillió megosztást ahhoz, hogy újabb egymillió dollárral kiegészítse a Binance az adományt!

Ha valaki nem itt, nem ilyen formában, de mégis szeretne adakozni, az megteheti szintén a Binance-en, a saját jótékonysági-közösségi adakozás felületükön, itt. Ezen a platformon már 151,55 BTC gyűlt össze, külön érdekesség, hogy ezt a bő egymillió dollárnyi összeget mindössze 17 adakozó jóvoltából továbbíthatják oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Azért is érdemes foglalkoznunk a koronavírus járvánnyal, mert az utóbbi hetek tanúsága szerint a bitcoin, és általában a kriptopénz piac sem mentes azoktól a gazdasági turbulenciáktól, amiket mostanában elszenved a világ. Ahogy arról ma reggel moonbaby kollégánk is beszámolt, magyar idő szerint ma délután történik bejelentés az USA munkanélküliségi adatai kapcsán, erre is érdemes figyelnünk:

Érdemes lesz odafigyelni a friss munkanélküliségi adatokra

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel