Átverés volt a víz alapú kriptopénz

spot_img

Egy dollár alapú stabil coin, az arany értékét lekövető token, vagy éppen egy ingatlanban való részesedést megtestesítő kriptopénz ma már nem számít újdonságnak, azonban egy texasi párnak sikerült egy olyat villantania, amivel korábban talán még ti sem találkoztatok. Az általuk megálmodott kripto értéke a mindannyiunk számára legfontosabb elemen, a vízen alapul.

Az elképzelés tényleg adja magát, hiszen ki tudja hány tudós figyelmeztetett már minket arra, hogy néhány évtizeden belül a víz válhat bolygónk legfontosabb nyersanyagává. Kár hogy a téma kapcsán nem egy jól kigondolt és ambíciózus ötlet, hanem egy csalás kapcsán hallhatunk először, ugyanis a texasi alapítók víz-alapú tokenje nem volt több egy jól hangzó elképzelésnél, amivel másoktól próbáltak meg pénzt kicsalni.

A Teshuater coin promóciós képe

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) beszámolója szerint már eljárást indítottak a vádlottak ellen, akik egyébként ionizált víz értékesítésével foglalkoztak és a saját vállalkozásuk vízkészletének értékére hivatkozva próbáltak 20 millió dollár értékű befektetői pénzhez jutni. Ezt részben a cégük még nem létező részvényeinek korai értékesítésével, részben egy saját kriptopénz kibocsátásával próbálták meg elérni. Emellett még valamilyen bányászattal kapcsolatos szála is volt a történetnek, amivel végül félmillió dollárt (~150 millió Ft-t) sikerült kicsalniuk másoktól. A befolyó pénzt tőzsdei spekulációra, opciós ügyletek lebonyolítására használták fel.

A SEC kiemelte, hogy a nagyjából 500 bepalizott áldozat a fekete közösségek tagjai közül került ki, akiknek kriptókhoz fűződő viszonya nemrégiben egy kutatás témájaként is szolgált.

A feketék körében nagyobb a kripto iránti tudásvágy

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img