Ugyanannyi amerikai birtokol bitcoint, mint ahány okostelefont 2008-ban

spot_img

Mi is szóltunk már az új technológiák elterjedési folyamatáról, sokaknak már unásig ismert az alábbi ábra, ami az innovátoroktól, ha úgy tetszik “technológia” őrültektől indul, nem sokkal később eljutunk azok táborához, akik osztoznak előbbiek vízióján, majd ha minden jól megy, robbanhat az elterjedés, elérkezhetünk a mainstream adoptációhoz.

Utóbbi lépés sem egyértelmű azonban, hiszen van egy “korai többség”, és egy “kései többség”, a kutatások szerint úgy tűnik, hogy két jó nagy táborra szakad a mainstream.

Miután túljutottunk a “kései többség” halmazán is, akkor jöhetnek a késlekedők, vagy ha úgy tetszik a kései követők. Vagy azt is mondhatnánk: Józsi bácsi is lecseréli a Nokia 5110-est, előbb vagy utóbb, akár szeretné, akár nem. Érdekes kérdés, hogy mi, akik kriptopénzekkel foglalkozunk 2020 során hova tartozunk, mivel a legtöbben nem vagyunk alkotói, csupán elsők között alkalmazzuk mások munkáját, ezért minden bizonnyal mi vagyunk a vízión osztozó, korai, szűk kör.

Bár ha Satoshi is olvas minket, akkor arra kérjük, hogy jelentkezzen az info kukac kriptoakademia pont com címen. Visszatérve cikkünk témájára, a Cointelegraph izgalmas összefoglalója szerint hasonló összképet mutat a bitcoin piaca, mint amilyet az okostelefonok megjelenése során láthattunk, a feltételezés szerint ennek megfelelően a jövő is hasonló lehet, legalábbis következtetéseket vonhatunk le a korábbi tapasztalatokból.

Tény és való, az okostelefonok piaca óriási fejlődésen ment keresztül, ma már csak emlék, amikor még nem egy iOS, vagy Android operációs rendszerrel működő, tágas képernyőjű eszközzel, hanem egy “butatelefonnal” intéztük ügyes bajos dolgainkat. A nagy kérdés persze az, hogy érdemes-e párhuzamot vonni a két piac között, vannak, akik szerint mindenképp.

Az elterjedés üteme az okostelefonok esetében mindenesetre tükrözte a fenti adoptációs ábrát, hiszen az első két évben 20%-os növekedést látott a piac, majd ez felugrott 50%-ra. Az első iPhone-ból 300 000 darab fogyott a nyitóhétvégén, az egy évvel később megjelenő iPhone 3G iránt viszont már egymillió ember mutatott érdeklődést az első napok során.

Érdekes hasonlóság a két terület között, hogy jelenleg ugyanannyi ember birtokol bitcoint az USA-ban, mint ahánynak okostelefonja volt 2008 decemberében, ez a lakosság 11%-a.

A kriptopénz 2020-as teljesítménye, jellemzői, és az okostelefonok piacán úttörő Apple 2008-as számai között is vannak találkozások, tizenkét éve, decemberben az almás cég 92%-os volatilitást mutatott három havi elemzésében, a BTC esetében ez 64%.

Az S&P korreláció a kétezres évek végén az Apple életében 0,93 volt, a bitcoinnál most 0,85. Azonban ahogy azt Marcel Pechman, a Cointelegraph szerzője is kiemeli, van némi különbség az elterjedés útjai között, hiszen egy -sokkal- jobb, -jóval- többet nyújtó telefon nyilvánvalóan vonzó, még akkor is, ha mélyen bele kell nyúlnunk a zsebünkbe.

Ezzel szemben a pénz évezredes koncepcióját átalakítani százmilliók fejében már jóval nagyobb falat, a szerző egyenesen úgy fogalmaz, hogy “heroikus” harcról van szó. Mindemellett tény, hogy ha ugyanazt, legalábbis egy ahhoz nagyon hasonló százalékos növekedést mutat a BTC a következő 3 év során, mint egykor az Apple részvénye, akkor el kell jutnunk a 60 000 dolláros árhoz.

Azt természetesen mi sem tudjuk, hogy ez valóban megtörténik-e, az viszont biztos, hogy azt a “szintet” már elérte a bitcoin, és általában a piac az ismertségben, hogy felkeltse Hollywood érdeklődését, egy újabb apró adalék, ami talán segít a további adoptációs fázisok elérésében.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img